Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
ÉPÜLETEK, ÉPÍTMÉNYEK, ÉPÍTÉSZEK VAS MEGYÉBEN A 13–20. SZÁZADBAN - Söptei Imre: A kőszegi Várkör 67. számú ház építés- és tulajdonlástörténete, 1767–1952
Mindezen adatok annak kapcsán kerültek rögzítésre a városi jegyzőkönyvben, hogy Mikos a város erdejéből először 20, majd még öt szálfát szándékozott vásárolni az újonnan építendő házához.3 A ház az építkezés előrehaladásával a tervezettnél nagyobb lett. Erre utal az újabb fa- és a kiegészítő telekvásárlás. Ezt követően ismét „megnövekedett”, az egyesített telekhez nem tartozó városárokból is elfoglaltak 2 négyszögölet. Ezt a tulajdonos, a város vezetése nem tűrhette és bizottságot küldött az ügy kivizsgálására. A bizottság megállapította, hogy Mikos nem utasíthatta a kőműveseket ilyen területfoglalásra, azonban azt is kimutatták, hogy az ároknak nincs kárára az elfoglalt és beépített terület, ezért a tanácsnak megegyezést ajánlottak. Erre sor is került, Mikos Károly 6 aranyért megvásárolta az elfoglalt területet.4 Az evangélikus vallású Mikos család Mikos Márton révén 1669-ben kapott nemességet. Fia, Mihály - egyes források szerint - 1714-ben Kőszegen halt meg. Másik fia, Károly- aki a mai Jurisics Miklós tér 5. szám alatti szülői házat is örökölte - 1709-ben született és 1783-ban Kőszegen halt meg.5 Az 1740-es évek elején feleségül vette Stettner Mária Erzsébetet, akitől legalább nyolc gyermeke született, és aki 1755-ben hunyt el. Gyermekek- akik közül heten megérték a keresztelés idejét6 * - sorából az 1747-ben Kőszegen született László emelkedik ki, aki 1825-ben államtanácsosként bárói címet kapott.' Mikos Károly 1743-tól a Dunántúli Kerületi Tábla ügyvédje,8 az 1760-as és az 1770-es években különösen aktívan vett részt Kőszeg gazdasági életében. A Csekonicsnétól megvásárolt majorjában 1766-ban Arany Angyal néven fogadót akart berendezni, majd ugyanazon évben a város árkát - annak karbantartása fejében - bérbe vette.9 Mikos Károly e „vállalkozásai” nem voltak sikeresek. Ezt igazolja, hogy házát 1500 forint összegű adósság terhelte, amelyet anyósa fizetett ki.10 11 Minden bizonnyal ezért is került sor annak eladására 1772-ben. A vásároló Chernél Sámuel nyugalmazott császári királyi kapitány volt, ám e tényre csak áttételes forrásokból következtethetünk. Kőszeg város tanácsa 1772. december 15-én tartott ülésén ugyanis egy bizottságot jelölt ki, amelynek tagjai hivatalból részt vettek a Mikos Károly és Chernél Sámuel közötti szerződést hitelesítő, átadási ceremónián." Chernél Sámuel amúgy közeli rokonságban állt a Mikos családdal, mivel édesanyja Szeremley Eszter, testvére Mikos Károly anyósának Szeremley Máriának.12 Érdekesség, hogy a Chernél család is a Szeremley családba való beházasodással tett nagy lépést a va- gyonosodás felé. 3 VaML KFL Kvt. Városi jkv., 1767. április 28. 790. p., május 8. 797. p. 4 VaML KFL Kvt. Városi jkv., 1767. július 28. 917. p., augusztus 7. 934. p. 5 VaML KFL Sághegyi Ferenc Medárd iratai. A kőszegi katolikus plébánia anyakönyveinek cédula- katalógusa (továbbiakban: Sághegyi), 1700-1800 „H”. 6 VaML KFL Mikrofilmtár. A Kőszegi Evangélikus Egyház keresztelési anyakönyve. 1744. augusztus 11., 1746. március 19., 1747. június 25., 1749. március 5., 1750. november 1. ' Balogh Gyula - Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai. Bp., 1999. 93. p., Szluha-féle kiegészítés. 8 Csergheő Franciscus: História tabulae judiciariae districtualis Trans Danubianae ab instaurationis tempore seu anno 1724 usque annum 1824- Sopron, 1824. (továbbiakban: Csergheő, 1824.) 31. p. 9 VaML KFL Kvt. Városi jkv., 1766. január 21.37. p., január 31. 53-54- p., november 21. 552. p. 10 VaML A Mikos család iratai 1. 8/1764. 11 VaML KFL Kvt. Városi jkv., 1772. december 15. 94. p. 12 VaML KFL A Stettner-család iratai. Családi jegyzetek. Stettner Ottó, 1873. l.p. 290