Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)
ÉPÜLETEK, ÉPÍTMÉNYEK, ÉPÍTÉSZEK VAS MEGYÉBEN A 13–20. SZÁZADBAN - Bariska István: A kőszegi Batthyány-ház a 18. században
1780. január 6-án azt jegyezték be a városi jegyzőkönyvbe, hogy az akkor már kardinális Batthyány József gróf figyelmeztetést küldött a városnak. A kardinális ekkor cáki földesúr volt. A levél szerint a kardinális cáki jobbágyai marháik legeltetésével birtokháborítást követtek el a kőszegi erdőkben.56 Ismeretes, hogy 1777-ben sert 1778-ban is nagy tűzvész pusztított a kőszegi várban. Ezért a város Batthyány hercegprímáshoz fordult, hogy segítsen az „... égett embereken ...”.i7 A hercegprímás a rohonci uradalmi kasszából 200 forintot engedett át a tűzkárosultaknak.36 37 38 A tűvésszel kapcsolatban felmérték a károkat. Ebben a jegyzékben, mint fentebb említettük Batthyány III. Ádárn herceg neve („Celsissimus Princeps Adam de Battán”) is szerepelt.39 A padlástérben és a falakban 738 forintnyi kár keletkezett, amelyből 626 forint a tetőtér kárait jelentette. Hogy miként hajtották végre a Batthyány-ház újjáépítését, még nem tudjuk. A kárlista alapján megállapítható, hogy a ház keleti fele teljesen elpusztult, és ezen a soron nem állt olyan ház, amelyben ne keletkezett volna kár. Egy 1794. október 14-én kelt, érdekes jegyzőkönyvi bejegyzés szerint egy bizonyos Rimanóczy Adám még 1775-ben meghamisította Batthyány József a kardinális 18.000 forintos kötelezvényét. Az eset még 1775-ben történt. A hamisításban résztvevő soproni alszolgabíró, Joseph Vogl menekülőben volt, ezért elrendelték az ügy nyilvánosságra hozatalát.40 Az utolsó, Batthyány Józsefről szóló, 1799-ben készült feljegyzés azt tartalmazza, hogy az esztergomi káptalan a kardinális haláláról értesíti a várost.4'A róla szóló elegáns formában kiküldött gyászjelentést ezek szerint Kőszeg szabad királyi városa is megkapta.42 A temetésre Pozsonyban került sor, abban a kápolnában, ahol a korábban elhunyt esztergomi érsekek is nyugodtak. Minthogy a két, Batthyány III. Adám, vagyis a herceg és a gróf már nem élt, egyértelműsíti a tény, hogy egy 1790-ben tett, a Batthyány nevet tartalmazó bejegyzés a kardinálisra vonatkozott.43 Két szenátor, nevezetesen Szombathelyi József és Donászy József azt a feladatot kapta, hogy tegyenek hivatali jelentést Mecséry Zsigmond által a Batthyány gróf számára szállított borral kapcsolatban, amelyeket Kőszegen tárolták. A Mecséry-pincében tárolt Batthány-féle borok 79 és 1/2 csöbört,44 azaz körülbelül 3300 litert tettek ki. 36 VaML KFL Kvt. Ülésjkv., 1780. Kőszeg, 1780. január 6. 388-390. tol. 37 VaML KFL Kvt. Ülésjkv., 1778. Kőszeg, 1778. május 19. 257-258. föl. 38 VaML KFL Kvt. Ülésjkv., 1778, Kőszeg, 1778. július 7. 324-325. föl. 39 VaML KFL Kvt. KVA Vegyes összeírások. Kőszeg 540. „Denumtram universa Damm subfatalitate Incendi Die 27. Mártii Anni Current! 1778. in Libera Regiaque Ginsisnis exorti interventa.” 6. föl. 40 VaML KFL Kvt. Ülésjegyzőkönyvi iratok. Protócollum Adnexörum (továbbiakban: Prot. Adn.), 1794. Buda, 1794. szeptember 5. 6. föl. 41 VaML KFL Kvt. Ülésjkv., 1799. Kőszeg, 1799. november 19. 485. föl. 42 VaML KFL Prot. Adn., 1799. Nagyszombat, 1799. november 10. 2030. föl. 43 VaML KFL Kvt. Ülésjkv., 1790. Kőszeg, 1790. december 9. 263. föl. 44 Bogdán István: Magyarország űr-, térfogat-, súly és darabmértékek 1874-ig. Bp., 1991. 728. p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. IV. Levéltártan és történeti forrástudományok; 7.) 249