Előadások Vas megye történetéről V. - Archívum Comitatus Castriferrei 4. (Szombathely, 2010)

SZEMÉLYES VITÁK ÉS KÖZÖSSÉGI KONFLIKTUSOK VAS MEGYÉBEN A 16–20. SZÁZADBAN - Tilcsik György: A Zsoldos család küzdelme a szombathelyi polgárjog megszerzéséért 1786 és 1846 között

visszautasította az erőszakosság vádját, sőt úgy fogalmazott: „... inkább azt lehetne mondani, hogy Zsoldos István minden elég ok nélkül születési és polgári jussaiból eró'szakossan ki zártik, mellynek mindazonáltal nem az egész várost, hanem főképpen csak némely értetlenebb tagjait okozhatom.” 37 Zárásul pedig a vármegye támogatását kérte, annak érdekében, hogy fia Szombathelyen polgárjogot kapjon.38 Ajkay és Bárdossy tehát a Szombathely város állásfoglalását és az arra Zsoldos István által tett észrevételeket tartalmazó mellékletekkel együtt benyújtott tiszti tudó­sításukban az 1818. június 20-án megtartott városi közgyűlésen lezajlottaknak megfele­lően arról tudósították Vas vármegyét, hogy a város kizárólag arra hivatkozva utasította el ifj. Zsoldos István polgárfelvételi kérelmét, hogy Szombathely várost nem lehet kény­szeríteni arra, hogy valakit polgárává fogadjon. Az 1818. augusztus 17-re összehívott vármegyei közgyűlés - figyelemmel arra, hogy id. Zsoldos István szombathelyi polgárjog­gal rendelkezett, továbbá, hogy fia magatartása ellen kifogás nem merült fel, ráadásul önkéntes katonai szolgálatot teljesített, és miután egy uralkodói rendelet arról intéz­kedett, hogy az ilyen személyek polgárjogra érdemesek - Zsoldos kérvényét jogosnak minősítette, és utasította Nitzky Ignác főszolgabírót, hogy a vármegye e döntését tudassa Szombathely város tanácsával.39 Nitzky Ignác feladatához híven megjelent a városi tanács 1818. szeptember 9-én megtartott ülésén, ahol felolvasták a Vas vármegye előbb említett határozatát. A tanács azonban nem hajtotta végre annak előírásait, hanem kijelentette, hogy felsőbb helyre kíván fellebbezni az ügyben, ezért a városbírót felkérték, hogy utasítsa a város ügyészeit a szükséges lépések megtételére,40 az 1 héttel későbbi ülésén pedig meghagyták a város hadipénztára kezelőjének, hogy utaljon 52 váltóforintot Modrovits György, a város bécsi udvarban működő ágense számára.41 1818. december 23-ai ülésen pedig a tanács már arról döntött, hogy az id. Zsoldos István vármegyéhez benyújtott kérelmét és azok mel­lékleteit, mind a Bécsben pedig a Budán működő ágensnek megküldik.42 A várostól érkezett panasz nyomán a kormányszéki adminisztráció malmai ha is lassan is, de működtek, és így Vas vármegye 1819. április 19-én megkezdődött - azaz csaknem 11 hónappal azután, hogy ifj. Zsoldos István benyújtotta polgárfelvételi kérel­mét Szombathely város tanácsához - közgyűlésén felolvasták a Helytartótanács 1819. március 22-én kelt leiratát, amely úgy foglalt állást, hogy ifj. Zsoldos Istvánnak joga van Szombathelyen lakni, többek között azért is, mert lovaskatonaként szolgálatot teljesí­tett. A közgyűlés kissé értetlenül fogadta a leirat tartalmát, és úgy határozott, hogy a válaszfeliratban felhívják a figyelmet, hogy Zsoldost nem lakhatási kérelmet nyújtott be, hanem polgárjogért folyamodott, amelyre a vármegye szerint kétség kívül érdemes, és ezért felkérik a Helytartótanácsot, hogy annak engedélyezését rendelje el.43 57 Uo. 38 Uo. 39 VaML Mkir. Kjkv. 1179/1818. 40 VaML Szvkt. Ktjkv., 1818-1819. 226. p.; VaML Szvkt. Ktir. fasc. 145. nr. 94. 41 VaML Szvkt. Ktjkv., 1818-1819. 230/a. p. 42 VaML Szvkt. Ktjkv., 1818-1819. 304. p. 43 VaML Mkir. Kjkv. 463/1819.; VaML Mkir. Kir. 463/1819. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom