Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)
A város privilégiumai és jogállása a 18. század végén
zott, hogy a püspökséghez fordul, a korábbi gyakorlat fenntartását kérve.5' Mivel Somogy Lipót püspök 1812. június 24-én kelt nyilatkozatában megerősítette a városban keringő híreket, az 1812. július 6-án megtartott közgyűlés a város előbbi kérését megismételve, levéllel fordult a püspökhöz.57 58 A 4 nappal későbbi tanácsülés - arra való hivatkozással, hogy a város és a püspökség közötti, a gabonadézsma pénzzel történő megváltásáról szóló szerződés szerint, ha a püspökség a jövőben ismét természetben kívánná beszedni a dézsmát, azt 1 évvel korábban közölnie kell a várossal - ragaszkodott a szerződésben foglaltakhoz, és utasította Erdélyi János belsőtanácsost és a város katonai pénztárának kezelőjét, hogy még azon a napon fizesse be a püspökség pénztárába az évi gabonadézsma megváltásának 1400 vft-ot kitevő összegét.59 A városi tanács e határozatát a másnap, tehát 1812. július 11-én megtartott városi közgyűlés megerősítette,60 és miután a püspökség is belátta, hogy az érvényben lévő szerződés szerint a városnak van igaza, Ritter János, belsőtanácsos és városi ügyész az 1812. július 16-ai közgyűlést arról informálhatta, hogy előző nap létrejött a megegyezés a püspökséggel, amelynek értelmében a város az 1812. évi gabonadézsmát 1400 vft összeg lefizetésével teljesíti, míg a püspökség bejelentette, hogy a következő évben a dézsmát már természetben kéri teljesíteni.61 Ez így is történt,62 ám 1815-ben a püspökség kezdeményezésére ismét készpénzben teljesítette,63 majd újra visszatértek a természetbeni fizetésre, hogy azután a város 1822-ben ismét megkísérelje a számára kedvezőbb módot alkalmaztatni.64 Az ügyre végül egy, 1832-ben a Királyi Kúria által kimondott ítélet tett pontot,65 amelyet követően 1848-ig a város természetben fizette meg a gabonadézsmát.66 57 Uo. 58 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1812-1813. 77. p. 59 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1812-1813. 79-80. p. 60 VaML Szvkt. Ktjkv. 1812-1813. 80-81. p. 61 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1812-1813. 85-87. p. 62 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1813-1814. 73-74- p. 63 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1814-1816. 393-397., 474. p. 64 VaMLSzvkt. Ktjkv. 544/1821-1822. 65 VaMLSzvkt. Ktjkv. 499/1832-1833., 209/1833-1834., 500/1833-1834. 66 VaML Szvkt. Ktjkv. 156/1823-1824-, 325/1835-1836., 277/1836-1837., 450/1840-1841., 477/1841- 1842.; VaML Szvaöir. 32