Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)
A város privilégiumai és jogállása a 18. század végén
rületére vonatkozó statútum-alkotási jog, az önálló igazgatási és gazdálkodási jogkör, valamint a területére érvényes jogszolgáltatás lehetősége. A mezőváros bírósága előtt tárgyalt peres ügyek első fellebbviteli fóruma 1742 előtt a püspökség úriszéke volt, ahonnan tovább Vas vármegye törvényszékére került a fellebbezés. Az előbb említett, Groll Adolf győri püspöktől 1742. november 23-án kapott és Mária Terézia által 1743. július 27-én megerősített engedély alapján azt követően az úrbéri tárgyú ügyek kivételével Szombathely város bíróságától már közvetlenül a vármegyei törvényszékre lehetett fellebbezni, míg az úrbéri tárgyú ügyekben a püspöki úriszéken indult, és adott esetben a vármegye törvényszéke előtt folytatódott a per.40 Az innen fellebbezett ügyekben 1765 előtt a Királyi Tábla, azt követően pedig a Magyar Királyi Helytartótanács jelentette a végső bírói fórumot. Amikor pedig a mezőváros és földesura között a város privilégiuma vagy annak egy eleme volt a per tárgya, akkor a Királyi Tábla volt illetékes, ahonnan a Hétszemélyes Táblára lehetett fellebbezni.41 A várost és polgárait megillető kollektív jogok ellenére Szombathely lakói jogilag jobbágy állapotú személyek voltak, akik a már említett, 1407-ben kiadott, majd részint a győri püspökök, részint az uralkodók által megerősített és átírt szabadalomlevél alapján, Szent György- és Szent Mihály-napkor lefizetett, mindösszesen 200 aranynak megfelelő összegű pénz - amelyet korszakunkban a források konzekvensen cenzusnak neveznek - lefizetésével mentesültek minden úrbéri szolgáltatás teljesítése alól, ám gabona- és bortermésük utáni tizedfizetési kötelezettségük - amelyet 1777-ig a győri, azt követően pedig a szombathelyi püspökség felé teljesítettek - megmaradt. Szombathely polgárai - közjogi helyzetük következtében - ellentétben a szabad királyi városok polgáraival, nem küldhették követet a rendi országgyűlés alsótáblájára, és nem képviseltethették magukat Vas vármegye közgyűlésein sem. A mezőváros közösségét, valamint polgárait megillető minden kollektív és egyéni joggal csak az a személy rendelkezett, aki a város által megállapított részint személyi, részint anyagi előfeltételeknek eleget tett, majd pedig letette a polgáresküt. Szombathelyen a 19. század első felében a polgárjog, a „ius concivilitatis” megszerzéséhez elengedhetetlen volt az erkölcsös életvitel és a konszolidált egzisztencia, amelyeket - ha nem helybeli születésű, vagy esetleg már hosszabb ideje a városban élő személy nyújtott be kérvényt - az illetőnek hiteles születési okmányai bemutatása mellett, korábbi tartózkodási helyéről vagy helyeiről beszerzett hivatalos iratokkal kellett igazolnia. Iparűzők esetében szintúgy elemi előfeltételt jelentett a céhtagság elnyerése. A jelentkezők ezt követően lefizették a polgártaksát, majd pedig letették a polgáresküt. Szombathelyen a polgártaksa összege a 19. század első felében folyamatosan emelkedett. Az 1799- ben kért 23 ft 40 kr-ről több változás után 1815-ben 44 vft-ra, 1817-ben pedig 61 vft- ra emelkedett, azt követően azonban már csak egyszer, nevezetesen 1829-ben módosí40 Lásd a 37. számú jegyzetet. 41 A 18. századi magyarországi mezővárosoknak a feudális államszervezetben elfoglalt helyéről és a mezővárosok belső szervezetéről jó összefoglalást ad: Csizmadia, 1962. 5-43. p. 29
