Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)

Boltok, piacok, vásárok és kereskedők Szombathelyen a 19. század első felében - A kereskedők számának alakulása a 19. század első felében

kereskedéssel is. Schenk háza négy szobából, egy konyhából, egy kamrából, egy mű­helyből, egy raktárból és két istállóból - amelyben három tehenet, négy lovat és három sertést tartott - állt, és mezővárosi szinten jelentősnek tekinthető vagyonát 40 pozso­nyi mérő szántó, 7 pozsonyi mérő szőlő és 7 pozsonyi mérő erdő tette teljessé. A három VIII. osztályúnak minősített kereskedőből kettő vegyes-, egy pedig gu- bacs- és gyapjúkereskedő volt. Előbbiek Szombathelyen, utóbbi - névszerint Grünwald Fülöp zsidó - pedig Szőkeföldén lakott, és mindhármuk neve mellett a „questor” ro­vatba került bejegyzés. Saját házzal csak az egyik vegyeskereskedő rendelkezett. A IX. osztályba sorolt kereskedők - három questor és két mercator - közül egy posztó-, rövid- és divatáru-, egy rövidáru-, egy vas- és két vegyeskereskedő volt, akik közül csak az egyik vegyeskereskedő, Grünwald Nathan nem élt Szombathelyen. Csu­pán a rövidáru- és a vaskereskedő lakott saját házában, és emellett előbbi 2/3 pozsonyi mérő szántót és 1 pozsonyi mérő erdőt, utóbbi 1/2 pozsonyi mérő szőlőt és 1/2 pozsonyi mérő erdőt mondhatott magáénak. A X. osztályú kereskedők mindegyike vegyeskereskedést folytatott, és mind­annyian Szombathelyen éltek. Közülük egy „questor”, kettő pedig „mercator” minősí­tést kapott, és hármuk közül csak az utóbbiak egyike rendelkezett saját házzal, más in­gatlannal viszont egyikük sem. A rossz anyagi helyzete miatt osztályba nem sorolt, questorként összeírt két zsidó ve­gyeskereskedő Szőkeföldén lakott, és egyikük sem rendelkezett semmiféle saját ingatlannal.419 1836-ban 24 szombathelyi boltos kereskedő kereskedési társaság alapításához kért engedélyt a várostól, mely kérelemhez egy, a társaság működését szabályozó terve­zetet is mellékeltek. E tervezet 14- cikkelye szerint Szombathelyen ekkor az alábbi bol­tos - vagy ahogy a forrás mondja: „nyitott” - kereskedők tevékenykedtek: KERESKEDELMI ÁG FŐ bőrkereskedő 3 dohánykereskedő 2 fú'szerkereskedő 8 könyvkereskedő 2 rőfös-, pántlika- és ékszerkereskedő 5 i szatócs 1 üveges kereskedő 2 vaskereskedő 3 összesen 26420 7. táblázat A szombathelyi kereskedők száma kereskedési ág szerint 1836-ban 41} VaMLOö. Szombathely, 1828-1832. 4-1 VaMLSzvkt. Ktir. fasc. 169. nr. 25. A tervezet szövege 28 „nyitott” kereskedést említ, de az egyes kereskedéseknél megadott számok összege ennél kettővel kevesebb. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom