Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)

Uradalom és város konfliktusa - A kismartoni és kőszegi tanulságok

Ez a „zálogkosár" még különösebb, hiszen részben kölcsönből, részben Veit von Fürst által Kismarton vára építésére fordított összegből, végül a császár szolgálatára kiadott diplomáciai útiköltségekből állt. A végösszeg tehát csak részben takarta az uradalom tényleges alkuértékét. Ugyanakkor nagyon jól jellemzi, hogy miként vált valaki zálogbirtokossá. Ha a zálogbirtokos hitelezői szerepe túlnőtt az udvar fizetőképességén, elvileg szabad volt az út ahhoz, hogy tényleges birtokosává váljon a zálognak. A Königsberg család története Borostyánkővel ezt példázza. Ez a 13.000 gulden értékű összeg valamivel kevesebb mint 60 év alatt csaknem hatszorosára nőtt, jóllehet a kismartoni uradalom értéke maga nem ebben az arányban szaporodott. 1530-ban a kőszegi uradalom közel 5350 guldent ért, 1556-ban viszont ennek csaknem hétszeresét. Ebben az esetben is kizárható az értéknövekedés ekkora üteme. Amikor a Weispriach-örökösök 15.000 guldennel többet kértek Kismartonért és Fraknóért, valószínűleg a reális árat jelölték meg. Az udvar azonban ezt nem akarta elismerni, mert ezúttal maga kívánta visszaváltani az uradalmat. Érdekesség és jellemző, hogy még egy kőszegi kereskedői hagyatékból is vett fel kölcsönt, hogy kiválthassa a fraknói és a kismartoni uradalmakat.

329 Ezért az II. Miksa egészen különleges megoldáshoz folyamodott. A kismartoni és a fraknói uradalom visszaváltási árát 1572-ben 77.461 guldenben jelölték meg.

330 Ám feltételezhető, hogy ebben az összegben többféle tényleges és idegen elem egyaránt szerepelt. II. Miksa tehát úgy döntött, hogy kivásárlásra felajánlja az uradalmakat alattvalóinak, mely egy különleges megoldás volt. A 77.461 guldenből a kismarton uradalomra 16.650 gulden, a fraknóira 14-590 gulden jutott. A 31.240 gulden a teljes összeg 40,3%-át tette ki, azaz a két uradalom összértékében már 59,7% volt az idegen vagy továbbgöngyölített tétel. Az osztrák történetírás a Weispriach-féle korszak minősítésekor mindkét uradalomban „völlig ausgeplünderten Gemeinden",^

1 azaz teljesen kifosztott községeket említ. Egyúttal azt vélelmezi, hogy a Habsburg-kormányzat a közvetlen birtokkormányzástól jobb időket remélt. Ez az álláspont vélemény erős túlzás. Egyfelől azért, mert a zálogösszegek és a tényleges érték között meglévő különbségek nem a birtokigazgatás közvetlen vagy közvetett voltából eredtek. Másfelől pedig azért, mert a Habsburgok a Weispriach-féle korszak minden behajtási önkénye ellenére nem emberbaráti okokból vették át az uradalmakat. A megfontolás sokkal prózaibb volt: egyszerűen szükségük volt erre a két jól jövedelmező uradalomra. Ezért felajánlották az alattvalóknak, hogy kiválthatják magukat az alzálogból. Az uradalmak falvai pedig éltek a lehetőséggel, hiszen azt remélték, hogy a magánföldesúri zálogbírtoklás után a közvetlen kamarai kezelés jelentős javulást eredményez. Az alábbi táblázat a kiváltási összegeket veti össze az uradalmak teljes alkuértékével: VaML KFL KVT Act. Misc. Bécs, 1571. dec. 12. Kalmár (Krammer) Tamás kőszegi kereskedő halálakor az Alsó-Ausztriai Kamara erre a célra 5%-os kamatra 3000 guldent vett kölcsönbe. 130 Ernst, 1963b. 123. p. '

3I Ernst, 1963b. 124. p. 79