Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)
A nyugat-magyarországi Habsburg-záloghelyek - A Habsburg-orientációjú befolyás megerősödése
bécsi udvari kamara működésének e hatására alább még visszatérünk. A zálogra nem jutott nyugat-magyarországi magánföldesúri birtokok földesurai között is feltűnnek a zálogbirtokosok (Hans Weispriach és Csoron János), indigenák (Hans Weispriach, Erasm Teufel és Niklas Salm), valamint egy osztrák egyházi testület (heiligenkreuzi ciszterek). Összehasonlításul azt is közöltük, hogy ők milyen helyet foglaltak el a magyar birtokosok portáinak százalékos megoszlásában, akik közülük egyébként egyedül Niklas Salm tudott betömi a zalai birtokosok közé (2. táblázat). Az összesítés csak párhuzamos megjelenítésre képes az adatok eltérő volta miatt. Az eltérő adatbázis ellenére a 3. táblázat jól érzékelteti a százalékos megoszlást, végül a 4mutatja, hogy csak Niklas Salmnak sikerült megközelíteni a Nádasdyakhoz és a Zrínyiekhez tartozó porták számát. Nagyjából a portaszám felével rendelkezett Habsburg Mária és az osztrák zálogokban érdekelt Csoron András. Ennek fele volt Erasm Teufel portaszáma, míg Hans Weispriach és a heiligenkreuzi cisztereké a 100 porta alatt maradt. Éppen ezek az adatok figyelmeztetnek egy világos különbségre, az osztrák zálogra került és az abban nem érintett más, nyugat-magyarországi birtokok között. Arra nevezetesen, hogy a zálogbirtokokon nem alakultak ki olyan birtokkomplexumok, mint Nádasdy Tamásé, Niklas Salmé, Batthyány Ferencé, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Legfeljebb a Weispriach-, Teufel-, Csoron- és Nádasdy-féle rokonság kezére jutott zálogok esetében látni ilyen tendenciát. Az Alsó-Ausztriai Kamara azonban 1572-ben megszakította ezt a fejlődési irányt. Nem véletlenül vették közvetlen kamarai kezelésbe ezeket a birtokokat. A zálogokba lényegében csak az Esterházy és a Batthyány családnak sikerült betörni a 17. század első felében, akiket a Nádasdyak már csak a visszacsatolás évében követtek. A Habsburg-orientációjú befolyás megerősödése A Nyugat-Magyarországra Dunától délre eső részére a fentiekből néhány következtetés levonható. Az első az, hogy 1526 és 1568 között, azaz a mohácsi csata és a drinápolyi béke közötti időszakban Nyugat-Magyarországot is elérte az az egyensúlyvesztés, amely több forrásból táplálkozott. Ilyennek tekinthető, hogy az ország a Habsburg- és az oszmán nagyhatalom konfliktusában - a délvidéki ütköző államok összeomlása után - köztes helyzetbe került. Megosztottsághoz vezetett a kettős királyválasztás, a kormányzati és rendi megosztottság, a török hódoltság létrejötte, a Szapolyai-féle politikai örökség átmentési kísérlete, Erdély elkülönülése és a reformáció. Ezt a többtényezős megosztottságot növelte többek között a délvidéki és nyugat-magyarországi várak és birtokok Habsburg-érdekű militarizálása - az 1491. évi szerződés, Habsburg Mária kiterjesztett védnöksége Sopronra, Győrre, Pozsonyra és környékére -, a kirobbant pártviszályok, valamint az osztrák örökös tartományok aktivizálódása. 223 A nyugat-magyarországi záloguradalmak létrejötte is tovább növelte ezt a megosztottságot, hiszen jövedelmeket vont ki a magyar központi és a rendi hatóságot ellenőrzése alól, átfogalmazva a térség köz- és magánjogi helyzetét, egyben lehetővé tette, hogy végbemenjen Sopron és Vas vármegye kettéosztása, valamint, hogy a térségben viszonylag nagy birtoktestek jöjjenek létre. Pálffy, 1996. 59
