Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

IPARUZOK, KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Dominkovits Péter: Kereskedők Szombathelyen a 17. század első évtizedeiben

A Bécsbe, illetve Pozsony vármegyébe döntően tengelyen, szekerekkel lefolyta­tott kereskedések mellett álljon itt egy konkrét példa olyan személyekről, akik mind északi és északnyugati, mind déli és délnyugati irányában kereskedtek. Ezt igazolja, hogy 1606-ban Puskarit Mihály, Mészáros Miklóssal ökrösszekerekkel Kiskomáromba mentek gabonáért. 60 Ugyanakkor itt jeleznénk - mai, modem kifejezéssel a kereskedői „több lábon való állást" is példázva - a déli és délnyugati irányú állat- és az eddigiekkel szemben speciális gabonakereskedés (behozatal) egy-egy, jelenleg csupán konfliktuso­kon keresztül adatolható, de minden bizonnyal tendenciát jelző esetét: a perinti Somo­gyi Benedek Szalay Vince ellen 1612. március 30-án indított adóssági perében a vádat a felperes személyesen adta elő. E szerint az elmúlt háborús évek (ti.: a hosszúnak ne­vezett tizenötéves háború) után két szekérrel a Muraközbe mentek, azokat ott az ő költségén gabonával rakták meg, és a mázsálásnál Somogyi is jelen volt. Csáktornyán (ma: Cakovec, Horvátország) Somogyi - saját szekere elé - még két ökröt vett egy Mészá­ros Miklós nevű helyi embertől, és az általa Szalaynak adott, 32 ft-os kölcsönből továb­bi kettőt vettek annak szekere elé is. A két egyformán megrakott szekér egyike Szalay­hoz, másika Somogyihoz ment. Az eladás során azonban Szalaynál maradt mindkét sze­kér nyereségéből befolyt összeg, mind a vásárlásba fektetett pénz, az ún. derékpénz, így e kereskedésből Somogyinak semmi haszna nem volt, Szalay mindenben adósa maradt. 61 1610. május 30. táján a kisunyomi Dávid Mátyást 25 dénáros szegődményért - a gabonakereskedéséről ismert - Mészáros szekeresnek felfogadta. Nem tudjuk mit vit­tek Galgócra (ma: Hlovovec, Szlovákia), ott azonban 58 vég szűrt raktak kocsikra. 62 Az elhúzódó adóssági perből kiderült, hogy Dávid Mátyás több alkalommal is Mészáros felfogadott szekerese volt. 63 További perekből tudjuk, hogy Mészáros nem csak gabo­nával és ruhaneművel kereskedett észak-déli irányba, hanem 1610-ben Németh Mi­hály kereskedőtársával együtt 30 ökröt vittek a grazi mészárosoknak. Pénztelenség, ha­talmaskodások és továbbhárított adósságok jellemezték ezt az üzletet. Minthogy a Kis Gergely által perelt 82 ft-os adósságot minden bizonnyal az üzlet kezdetén még Bene János perinti bíró kölcsönözte. A visszafizetés miatti konfliktusokban egy elfogott grazi személyért vállalt Kis Gergely kezességet, és megígérte, hogy ő elmegy Grazba és elsi­mítja az ügyet. A gond csak akkor támadt, amikor őt a stájerországi Ilzben arra hivat­kozva lefogták, hogy Mészáros Miklós - valószínűsíthetően kereskedelmi ügyek miatt ­is lefogatott egy helyi jobbágyot, amiért ekkor azonban Kiss húzta a rövidet, mivel ez ügyben egy lovat is lefoglaltak. 64 w Dominkovits, 1994. nr. 498. VaML Szombathely város közönségének és tanácsának iratai (továbbiakban: Szvkt.) Közgyűlési és ta­nácsülési jegyzőkönyvek (továbbiakban: Ktjkv.) Az 1618/1619. évi bejegyzéseket tartalmazó kötet. 141­143. p.; Vö.: Dominkovits, 1994- nr. 636. 62 Dominkovits, 1994- nr. 548. 63 Dominkovits, 1994- nr. 574. 64 Dominkovits, 1994. nr. 578. 318

Next

/
Oldalképek
Tartalom