Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

BOR, BORKULTÚRA, GASZTRONÓMIA VAS MEGYÉBEN A 13-19. SZÁZADBAN - Bajzik Zsolt: Kocsmák, csárdák és vendéglők a 18-19. századi Vas megyében

Érdekes eset történt 1818-ban a Szombathely és Ólad határában lévó', Zeli ne­vezetű vendégfogadóban, ahol „... némely ide való lakosok és purgerek magokat tekékkel mulatták ,..", 54 és az egyikük egy tekegolyóval a bábukat állító gyereket szándékosan úgy megdobta, hogy az két órán keresztül nem tudott felállni. 55 A felsőőrihez hasonló eset játszódott le Sóskúton, amikor 1818. július 5-én Ja­kabházáról Sóskútra érkezett Festeticsné grófné Saller Judit 2 hajdúja és 1 jobbágya, hogy megakadályozzák Tárnok Anna házánál a borkimérést. Borivást színlelve bemen­tek a házba, és az ott lévő leányt egyikük beszéddel feltartotta. Ezalatt a többiek a pin­cébe lementek, és ott a 6 akós teli és az 5 akós csapon lévő hordók fenekeit csáká­nyokkal beütötték, és a borokat elfolyatták, majd az épületről a cégért leverték. A ta­núvallomások során elhangzott, hogy a községben lakó Tárnok család és a többi 15 szabados birtokos soha senkinek robotot nem szolgáltattak, és emberemlékezet óta a faluban és a hegyen is kocsmaházakat tartottak. Itt az év minden időszakában cégér ki­függesztésével szabadon árulhatták a boraikat, vagy árendába adhatták a bormérés jo­gát, sőt minden évben a Németújváron tartott országos vásárok idején a Tárnok vala­mint a Grabarics család a gyiróti út melletti rétre sátrakat helyeztek, és ott a bort icce­számra mérték a vásárokra utazó és onnan visszatérő embereknek. Hasonlóképpen cselekedett a grófné sóskúti kocsmárosa is, aki szintén kitelepült a gyiróti vagy a né­metújvári út mellé. Miután 1814-ben és 1815-ben a rossz termés miatt a borok megfo­gyatkoztak, Tárnok és a Grabarics család kénytelenek volt a grófnénak illetőleg kocsmá­rosának árendába adni bormérési jogukat. Grabaricséknak 1814-ben 12 ft-ot, 1815-ben 14 ft-ot, 1816-ban 15 ft-ot fizetett az urasági kocsmáros, aki működését megszakítás nélkül az 1817 Szent Flórián napjáig folytatta. Az 1815 és 1817 között jelentős költ­séggel felépített sóskúti fürdő és vendégfogadó számára erős konkurenciát jelentettek a házi borkimérések, valószínűleg ezért jártak el ilyen erélyesen a grófné emberei. 56 Egyébként sokszor nem volt egyszerű dolog bérbe adni a kocsmákat és vendég­fogadókat. Erre szintén jó példa Sóskút, hiszen 1823-ban a Dienes tiszttartó levele sze­rint majdnem felsültek a vendégfogadó kiadásával. Amikor ugyanis egy Stájerországból érkezett hölgy meglátta a szép szobákat, felkerekedett és hazaindult. A németújvári fo­gadós is megtekintette a helyszínt és tájékozódott a feltételekről, de többet ő sem je­lentkezett. 57 A későbbiekben, Saller Judit halála után az örökösök 1831. február 27-én aláírt szerződése szerint 3 évre bérbe adták a sóskúti helységben levő fürdőházat, vele együtt a „... zsidó tracteurt ...", ss a kocsmáitatás és a húsvágás jogát, valamint minden, a birtokhoz tartozó eszközt és épületet. A bérlők a fürdőház használásáért, a szállóvendé­gek fogadásáért, a borárulásért és a húsvágásért 550 ft-ot, a zsidó házért 140 ft-ot, a földekért 29 ft-ot, azaz összesen 790 ft-ot voltak kötelesek fizetni. A bérbeadó szigorú­54 VaML Szvkt. Ktjkv. 1818-1820. 226. p. 55 Uo. 56 VaML Mkir. Visszahely. 20. köt. 9/1825. Magyar Országos Levéltár Festetics levéltár. Saller Judit személyi vonatkozású iratai P 247. 107- fol. Bajzik Zsolt: A sóskúti furdo a reformkorban. = Vasi Szemle (továbbiakban: VSZ) 1999. 4- sz. 439. p. 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom