Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

BOR, BORKULTÚRA, GASZTRONÓMIA VAS MEGYÉBEN A 13-19. SZÁZADBAN - Bajzik Zsolt: Kocsmák, csárdák és vendéglők a 18-19. századi Vas megyében

BAJZIK ZSOLT KOCSMÁK, CSÁRDÁK ES VENDÉGLŐK A 18-19. SZÁZADI VAS MEGYÉBEN „Bús az ember, ha nincs kedve; Borba van a kedvmag vetve. Hát azért iszunk mi mindig, Meg sem állunk líz-husz pintig." Petőfi Sándor: Kördal (részlet) A KOCSMA, A CSÁRDA ÉS A VENDÉGLŐ FOGALMA Az évszázadokon keresztül az egysíkú szállásadás, ellátás és a szórakoztatás fogalmai annyira összemosódtak, hogy sok esetben a fogadó, a kocsma és csárda elnevezés alapján nem tudunk egyértelmű üzletkörökre következtetni. A kocsma a kezdetben csak italmérö hely volt, ahol semmilyen ételt nem, vagy csak hideget adtak, de a 19. században azokban helyenként vendéglőket megszégyenítő meleg ételekhez is hozzá lehetett jutni. A ritkánlakott vidékeken a csárdákat az 1 nap alatt megtehető útszakaszoknak megfelelő távolságokban építették egymástól. A kocsmák, csárdák rácsos kármentői nem csak nappal nyújtottak személyi és vagyonbiztonságot, hanem éjszakánként az italmérő-helyiségben alvó vendégek elől is elzárták az árut és a pénzt. Jellemző volt, hogy a legtöbb kocsmához és falusi vendéglőhöz mészárszék és istálló is tartozott. A fogadók kezdetben a települések külső részein létesültek a vándorok fogadására, és csak később épültek a települések belső részeiben. A 18. században a nagyobb településeken a földesúr kastélya utáni legszebb épülete rendszerint a fogadó volt, amelyek színvonala természetesen nagyon eltért egymástól. A falusi kocsmákban rendszerint nem volt pohár, hanem az ún. porciós üvegekből ittak, alvóhelyül az asztal, a pad és a padló szolgált. Szalonnán és kenyéren kívül más ételt nem tartottak, hiszen még a vásári kereskedők, iparosok is a szabad ég alatt szálltak a lovaikkal s a magukkal vitt szalonnát sütötték, és bort ittak hozzá. A kocsma volt a legelterjedtebb üzletág: a katona, a napszámos és a paraszt a 6 krajcáros bort áruló helyiségeket kultiválta, az urasági szolga, a mesterlegény és a kevésbé tehetős mester a 8-12 krajcárosat, a polgár, a tisztviselő és a gazdagok 1 forintot is fizettek a jobb vendéglőkben.' A csárda fogalmilag a településen kívül, azok szélein, a pusztákon, az utak mentén álló kocsmát jelentette, amelynek rendszerint kocsiszínje, szekérállása volt, ahol a Gundel Imre - Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Bp., 1982. 39-42. p. 91