Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

TELEPÜLÉSKÖZPONTOK VAS MEGYÉBEN A 11-20. SZÁZADBAN - Bácskai Vera: A köztér: sűrített emlék - mentális térkép

Az elbeszélés meggyőzően tanúsítja, hogy a belvárost a városi társadalom szinte minden rétege felkereste: utcáin ki munkavégzés miatt, ki élvezetből, esetenként léha időtöltés céljából jelent meg. A Garay által megnevezettekhez hozzáadhatjuk még a koldusokat, na meg a zsebtolvajok seregét, akikről más korabeli írók emlékeztek meg. A különböző társadalmi csoportok időben is elhatárolódó jelenléte valószínűleg megfelelt a valóságnak, ez az órarend azonban nyilvánvalóan nem volt annyira merev, hogy kizárja a találkozást, egymás megpillantását, megfigyelését. Az utca kitűnő „tanterep" volt az iskolába siető gyerekek számára, akiknek az utcán tartózkodás ideje inkább az alacsonyabb státusú csoportokkal esett egybe, de egyúttal a szépnem később komissiózó tagjai számára is, amikor a kora reggeli órákban felkeresték az ekkor még többnyire a város központjában fekvő piacot. Tudjuk, és a század végi fényképek is tanúsítják, hogy még a jobb módú polgárasszonyok sem bízták a bevásárlás gondját cselédjeikre: a takarékos polgárasszony presztízséhez hozzá tartozott, hogy a legszebbet a legolcsóbban szerezze be. Az alkudozás az ő feladatuk volt, a cseléd dolga az áru hazacipelése, nem is beszélve a cselédet nélkülöző háziasszonyokról. A piac nem csak az élelmiszerek beszerzésének forrása: itt lehetett friss híreket, pletykákat hallani, belekukkantani a szomszédasszony kosarába, hogy annak mire telik. A piac nemcsak a városi társadalom különböző képviselőinek találkozóhelye: itt szemügyre vehették egymást városiak és vidékiek. És nemcsak a vásárlóknak szereztek benyomást a kofákról, árusokról, ez utóbbiak is véleményt formáltak vevőik viselkedéséről, öltözködéséről, fukarságáról vagy éppen pazarló szokásairól. Amíg a piacot nem helyezik át a főbb terekről, a városi lakosság legfontosabb találkozóhelye, a város gyúpontja marad. A városközpont tehát csaknem a város szinonimájává vált. A belvárosok képe volt a legfontosabb benyomás, amelynek alapján az utazó, a látogató ítéletet mondott a városról. A bevezető utak rossz minőségét, az azokat szegélyező házak falusias küllemét csak futólag említik. A városok „csinosbítását" mint a polgárosodás nem elhanyagolható tényezőjét a szívükön viselő reformkori írók hosszabban időzve a város kedvező természeti környezetének leírásán, elsősorban a belváros képe alapján alkottak véleményt a városról. Benyomásaik, csakúgy, mint a bennszülöttek mentális térképei, sokszor egymástól eltérőek voltak, többek között annak függvényében, hogy a látogató honnan érkezett. Hadd idézzek fel néhány, a reformkori lapokban megjelent véleményt a dunántúli városokról. Az angol utazó, Richard Bright véleménye Sopronról elég lesújtó: „A falakon belül az utcák keskenyek, a házak öregek."

6 Néhány évtizeddel később Golub Vilmos már dicsérnivalót is talál. A Várkerületen „... az egymást érő boltok cifránál cifrább, némelyiknek majdnem ezeregy éjszakai fényű kirakataikban mindaz, mit Sopronban az ipar előteremt, a kereskedelem forgásba hoz, ingerlő szépségben látható, s a sétálót gyönyörködteti."

1 A belvárosi „... szűk utcák fődíszét a kényelmes kövedet adja meg, a sima gyalogjárdáknak az Idézi: Antalffy Gyula: Reformkori magyar városrajzok. Bp., 1982. (továbbiakban: Antalffy, 1982.) 17. p. (Utazások a múltban és a jelenben) 7 Antalffy, 1982. 22. p. 396