Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)
TELEPÜLÉSKÖZPONTOK VAS MEGYÉBEN A 11-20. SZÁZADBAN - Bácskai Vera: A köztér: sűrített emlék - mentális térkép
emlékezet"-nek. Többnyire szűk, kanyargó utcái a középkori város térszerkezetének lenyomatai. Tágas terei adnak otthont a templomoknak, a díszes középületeknek, kezdetben a városházának, majd a megyeháznak, esetenként a püspöki palotának. Ezekhez kapcsolódnak a 19. században az itt, vagy közelükben emelt, az új szükségletek által életre hívott, szintén díszes kivitelű, városkép-formáló erejű egyéb középületek. Többnyire ezekhez igazodik, vagy ezekhez próbál idomulni a városközpontban, főképpen a Fő utcán vagy Piactéren álló polgárházak zöme is. A belváros egyúttal a város üzleti központja. Kezdetben és sokáig mint a piacok és vásárok színhelye, majd mindinkább mint az elegáns, legnagyobb választékot kínáló üzletek telephelye. Mind a templomok, mind a középületek, mind a piacok vonzzák a távolabb, vagy egyenesen a külvárosban lakókat, azaz e központok a városlakók legfontosabb találkozóhelyeivé válnak. Jelentőségüket emeli, hogy - a felsoroltak következményeként - ezek válnak a nagyobb tömeget vonzó városi események színhelyeivé. Itt vonulnak a templomi körmenetek, itt zajlanak a legfontosabb nyilvános események, gyűlések, itt parádézik a polgárőrség, itt rendezik a nyilvános ünnepségeket, de itt szórakoztatják a népet a vándor mutatványosok is. A városközpont nyilvánossági funkciója éppúgy beletartozik az emlékezetbe, mint utcái, épületei. Nem csak annyiban, hogy a régi, folyamatosan megismétlődő ünnepségeknek ez a színhelye, és ha folyamatosságuk megszakad, itt újítják fel őket, de szinte természetes, hogy az újonnan alapítottakat is ide szervezik. Mi sem természetesebb, hogy a politikai megmozdulások során, a tüntetések, felvonulások ide irányulnak: hiszen itt hívhatják fel az egész város figyelmét. Azaz a városközpont a szakrális közösségi-politikai események színhelyévé válik, amihez fogható nyilvánosság-funkcióval a külvárosok utcái és terei nem rendelkezhettek. Jelentőségét nem csökkentik a 19. század folyamán kialakított/kialakuló újabb közterek: a parkok, sétányok, amelyek elsősorban a társadalmi érintkezés, a kulturált pihenés céljait szolgálják. Minden, ami fontos, a városközpontban zajlik, és ami itt zajlik, az fontos a város életében. Ehhez fogható nyilvánosság funkcióval - legalább is a ma itt vizsgálandó korszakban - a külvárosok utcái és terei közül egy sem rendelkezhetett. És ez az oka annak, hogy a városvezetés kiemelt fontosságot tulajdonított e központi részek karbantartására, szépítésére, és hogy a lakosság e területen figyel és bírál a legkritikusabban minden, nemcsak esztétikai érzékét irritáló, hanem tapasztalatait és emlékeit megzavaró, érzelmeit sértő változtatást. Az utóbbi években a nemzetközi és hazai várostörténészek egyre nagyobb figyelmet szentelnek a köztér, az utca és nyilvános terek szerepének a városlakók életében. Igaz, e munkák főképpen a modern nagyvárosokról szólnak, arról, hogyan igazodhat el a polgár a nagyváros nehezen átlátható rengetegében, hogyan ismerheti fel a járókelők igazi arculatát. Nézetük szerint a polgári viselkedési normák a városlakókat a csendes megfigyelő szerepére késztették, a városi hatóságok pedig rendeletekkel szabályozták a nyilvános térben a különböző társadalmi csoportok elkülönülését, az alsóbb rétegek elvárható magatartását. A városi lakosság társadalmi-vagyoni lakóhelyi szegregációjából a nyilvános térhasználat elkülönülésére következtettek. Nézeteiket osztotta Gyáni Gá393