Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

BOR, BORKULTÚRA, GASZTRONÓMIA VAS MEGYÉBEN A 13-19. SZÁZADBAN - Bariska István: Kőszeg bortermelése a 13-18. században

domb (Römer), az Alsófigyelő (Wachtelsack), a Lócserlő (Roßtäuscher), a Hidegvölgy (Eisgrubel) és a Hosszúlövészárok (Langer Schützengraben). Ezekről a dűlőnevekről tudni kell, hogy már a 15. században is léteztek. A magyar germanisztika nemrég elhunyt, soproni származású professzora, Mollay Károly mondta, hogy egy írásban rögzített dűlőnév a rögzítés előtt - esetünkben 1552 - legalább háromnegyed évszázaddal már megvolt. Ez a megállapítás arra utal, hogy a hajtások fent felsorolt begyűjtési helyei a dűlőnévkutatás szerint ekkor már félezer évesek voltak. 1979-ben készült egy kis kimutatás, mely szerint 1930 és 1979 között 200 hajtást mutattak be a kőszegi városházán. Ezek 20%-a Meszesvölgyből, 13%-a pedig a Királyvölgyből származott. E két dűlő állt azon szőlőhegyek rangsorának élén, ahonnan a hajtások bemutatása céljából mintákat vettek. Érdemes áttekinteni, hogy milyen szőlőfajtákat említenek a bejegyzések? Erről a Szőlő jövésnek könyve - többek között - a következőket tartalmazza: „Az igazi kőszegi bor: a kék frankos, más néven burgundi szőlőből nyert vörös bor és a furmint (vagy mint népünk németesen mondja: G'máni, azaz Gemainer) és az olasz rizlingből nyert fehér borok. Ezek jó évben olyanok, hogy odaállíthatok jobb borvidékek borai mellé is. Rossz évben azonban felette savanyúak. Az utóbbi két évtizedben sok szőlőtermelő megrontotta a kőszegi bort a Delavára, az Otelló és a Nova direkttermők ültetésével."

44 Kemény sorok, szomorúak, de szakértő véleményt tartalmaznak. A direkttermőkre szót sem érdemes fecsérelni, hiszen nem részei a bortermelő kultúrának. Viszont szólni kell az előzményekről. A már idézett, 18. századi enciklopedista, Bél Mátyás nagyon sokat írt a kőszegi borról, jóllehet igen sokat hivatkozik benne egy másik munkára, amely a soproni borvidék történetét dolgozta fel. Ez Matolai János (1774-1840) Hungáriáé antiquae et novae prodromus (Magyarország régi és új szőlői) című könyve. Matolai Bél Mátyás tanítványa és munkatársa volt, aki a kőszegi bort többszöri vizsgálatnak vetette alá. Desztillálta, alkotó részeire bontotta, és kíváncsi volt arra, hogy miből mennyi van benne. Erről készült a De vino Kőszögiensi című munka alapszövege, amelyet aztán Bél felhasznált. Az eredeti kézirat ma az evangélikus levéltárban, a Ráday Gyűjteményben található.

45 A kőszegi borokról tehát Bél és munkatársa írt a legrészletesebben. Ok említették Augusta (Gohér) nevű korán érőt. A korai szüret miatt azonban éppoly alkalmas a borkészítésre, mint a Cirflandi (cyrobotrus, Zyrifandel) vagy a Muskotály (Muscatula, Muschkateller), amelyeket a savanykás borral szoktak a sajtoláskor vegyíteni. Főleg asztali borként kitűnő. Egy másik fajtaként írták le a Duzzadó, (Tumidula, Zapfelen, Furmint) nevű szőlőt, amely Sopronban a legértékesebb bort adta. Állítólag Kőszegen is sűrűn ültették. A könnyű borokat ugyanis feljavította, erőt kölcsönzött nekik és színüket is helyrehozta. Színe az aranyhoz volt hasonlítható. Az ún. Fejérszőlő ugyan nem volt olyan nemes, mint a Duzzadó - írták - de még bővebben termett, mint amaz és kitűnően elállt. Bél említett még egy olyan borfajtát, amelyet Buchhendlernek hívtak a kőszegiek, de nem tudja, miért. Ehhez az Augusztusi bor és a Cirflandi az édességet, a Muskotály az KVM SzjK 1929-es bejegyzés, oldalszám nélkül. Ráday Gyűjtemény K.O. 8. 27