Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

ETNIKAI VÁLTOZÁSOK VAS MEGYÉBEN A 10-20. SZÁZADBAN - Horváth Sándor: Magyarok és horvátok együttélése Vas megyében a 19. század második felében

lom továbbfejlődését Tisza Kálmán magyarosító politikája akadályozta meg.

4/ Megítélésem szerint a vizsgált korszakban Vas megyében az iskolaügy folyamatosan a nyelvpolitika, a magyarosítás érdekeit szolgálta. Új jelenség volt a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban a sajtó túlpolitizáltsága. Példaként említhető az 1867-ben publikált, a magyarosítás érdekében a cseregyerek intézményének élénkítésére buzdító írás.

48 A vallási megnyilvánulásoknál, a plébánosok tevékenységében is gyakran tendencia volt a magyarosítás Ezt mutatja a Góczán József bozsoki plébánossá való kinevezése körüli vita, valamint Schápy József nardai plébános 1891-ból származó feljegyzése, mely szerint egyrészt a gyerekek először mondták magyarul a „Miatyánk"-ot, másrészt, hogy a plébános annak a reménynek adott hangot, hogy a liturgiában egyre több szerepe jut a magyar nyelvnek. Van azonban ellenpélda is, mégpedig Frideczky György 1869-ben Szombathelyen nyomtatott káj-horvát nyelvű imakönyve. A rendelkezésre álló levéltári források és sajtóanyag elsősorban a horvát-magyar kapcsolatok szélsőséges megnyilvánulásait rögzíti, és sajnos mindmáig nem került elő olyan, a személyes, a köznapi történelemről tudósító forrásanyag, amely a plasztikusabb kép megrajzolását segítené. Ehhez további módszeres és aprólékos kutatások szükségesek. A mindennapi életben ellentétek nemcsak a horvátok és a magyarok között alakultak ki, hanem vegyesen: például a horvátok között is. Ilyen volt a kisnardai gyerekek iskolába járásnak a kérdése, vagy a Tömördön lezajlott kocsmai verekedés. Az átlagember felfogását és viszonyulását talán az Amerikai Egyesült Államokba emigrált horvátok kapcsolatrendszere fejezi ki a legpregnánsabban, akik az újvilágban nem a más vidékről származó horvátokkal, hanem a vasiakkal és a nyugat-magyarországiakkal keresték a kapcsolatot, és magyar templomba jártak, és magyar egyesületek tagjai lettek. Eszerint a szűkebb pátriához, a szülőhelyhez köthető emberi kapcsolatok fontosabbak voltak számukra a nemzeti, etnikai hovatartozásnál. Végül ki kell hangsúlyoznunk, hogy a magyarosítás a Vas megyei horvátok egy részénél jöhetett csak szóba. Azoknál, akik semmit sem, vagy csak nagyon keveset tudtak magyarul. Ez a helyhez kötöttebb, konzervatívabb paraszti réteg volt. Egy másik csoportjuk éppen azért vált, válhatott mobillá, mert a horvát anyanyelve mellett magyarul és/vagy németül is tudott. Suppan, 1983. 95. p. Lékai, 1867. 2. p. 181