Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)

Végrendeletek

felső- és alsó takaróval, 4 nagy pokróccal, szintén 3 kicsivel, egy szalmazsákkal és 5 vászonkendővel. 4. A feleségem addig maradjon a házban, ameddig György, de ezután a házat a kerttel együtt adják el és az adósságot ebből fizessék. 5. Schweitzer József az aranyat 1777-ben találta a Török-sáncnál, amiért eminenciás Migazzi főhercegé] 15 forint 12 krajcárt ajánlott, amit rendben kézhez is kapott, ezért a 15 forint 12 krajcárt a fiamnak előre fizesse meg. 6. Schweitzer Katalin szülőanyjáért és apjáért tett hív szolgálatáért kapja meg előre a részét, 10 forint - krajcárt. 7. Jámbor anyjuktól kapjon ágyneműt a két leány, nevezetesen Katalin és Anna Mária 2 takarót és 3 párnát. 8. Steierer János mint mostohagyermekem kapjon emlékemre előre 4 fo­rintot. 9. Az első házasságomból származó Ulrich József, Károly és Anna Má­ria, a másik József és Katalin, a második házasságomból Gábor és Er­zsébet, valamint feleségem, Rozália, mind azonos részt kapjanak. Ami Ulrich Józsefre esik, legyen a gyermekéé, Józsefé, az első házas­ságából származó rész, ami a gyámi hivatalban van. Ez az én végakaratom, aminek a megerősítése végett aláíróm, és erre az alábbi tanú urakat is - minden kár és hátrány nélkül - megkértem. így történt 1784. október 9-én. Schweitzer Adám + Stockinger Ferenc s. k. konzul Kmoch Ferenc János s. k. tanácsnok 597. Lápossy Tamás végrendelete 1784. október 23. Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Alább írt, e mostani súlyos és netalán utolsó betegségemben lévén, elő­ször is lelkemet az ő teremtőinek szentséges kezeiben, testemet pedig az földnek gyomrában, ahonnan eredetit vette, ajánlom. Kevés világi javaimrúl pedig ily végső rendelést tészek, úgymint. 1. Vagyon egy házam, melyet vettem 173 forintokon, és egy szőlőm Bácskában, mely megér ahhoz tartozandó edényvei együtt 120 forin­tokat. 2. E mostani feleségemnek azon 50 forintokon kívül, melyeket ő az ház­ra adott, hagyok még 20, azaz húsz forintokot. 499

Next

/
Oldalképek
Tartalom