Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)
Végrendeletek
A külzeten: Balia István és egy töredékes zárópecsét. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: VVL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, No. 453. A latin szövegrész fordítása: Ez a végrendelet a mai napon az érdekeltek jelenlétében általam fölnyittatott és kihirdettetett. Mivel pedig az örökösök ezzel e rendelkezéssel kevéssé elégíttettek ki, Balla uram, mint a végrendelet végrehajtója baráti [megegyezést] hozott létre köztük, amelynek sikertelensége esetén azok bírósági útra utasíttatnak. Vácon, 1790. november 8. Anchely s. k. prefektus 559. Kovács Imre végrendelete 1783. március 4. Vacii die 4-a Martii 1783. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében légyen ezen testamentom tétel. 1. Lelkemet ajánlom az teremtő Istennek, testemet pedig az földnek; kevés, Istentűi adott javaimbúl pedig tészek az ilyetin rendelést. 2. Az házban investiálva969 vagyon circiter 90 FI-d. 3. Vagyon Csipkésen szőlőm 180 FI-d. 4. Vagyon Patakfőn szőlőm Mely javaimrúl ily rendelést tészek: 20 FI-d. 5. Hagyok magam és feleségem lelkiért PP. Dominikánusoknak] 20 FI-d. 6. Az cathedralis templomra970 10 FI-d. Márton öcsémnek az patakfői szőlőt Mátyás bátyámnak hagyok 20 FI-d. Ami pediglen tisztességes temetésemtűl elmarad, értvén mind ingó, mind ingatlan jószágom, pénzre fordíttassék, amely is Palkó bátyámé és Kata nénémé légyen. Kivévén egy kisebb kádat és tízakós hordót, mely is adódjon Kovács Andrásnak, és ez az én utolsó szándékom és testamentom tételem. 20 FI - d. Kovács Imre + 969 beruházva 970 A székesegyház 419