Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)
Végrendeletek
A szöveg fordítása: Ezennel elismerem, hogy Cseh János végrendelete alapján Gál József rendtárs átvett szentmisék szolgáltatására 3 rajnai forintot. Kelt Vácon, 1779. november 5. Körösi Bemát fráter jelenleg a váci konvent gvárdiánja 490.a Palik Anna végrendelete 1778. október 28. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek neviben, ámen. Alább megírt e mostani súlyos és netalán utolsó betegsigemben lévén, még most ép és egiszsiges elmémmel is lelkemet az ő teremtőinek szentsiges kezeiben, testemet pediglen a földnek gyomrában, ahonnand eredetit vette, ajánlom, kevés világi javaimról pediglen következendő végső rendelést tészek, tudniillik. Az házamnak felit hagyom az fiamnak, felit pediglen két leányomnak. Kút-völgyi szőlőm légyen az két leányomé úgy, hogy abbúl azon 30 forintokat, melyeket még az édesatyjok szentmisékre hagyott, fizessék le, és azokon édesatyjok és az én lelkemért szentmiséket szolgáltassanak. Az kisebb vasfazék adódjék Kata leányomnak, az nagyobbik ismét maradják az fiamnak. Az ágyi eszköz háromfelé két leányom és fiam leánykája közt egyaránt osztódjék el. Az ruhám s ládáim eladattatván, azoknak árábúl azon négy forintok, melyekkel az vak Évának tartozók, fizettessenek ki. Ami megmarad, szentmisékre lelkűnkért adódjék. Hagyok fiamnak 15 akóra való hordót és egy 16 akós kádat, az többi légyen két leányomé. Ezeken kívül más házi eszközök maradjanak a fiamnak. Ez lévén végső szándékom, melyet általam requirált testamentarius urak előtt tettem. Vácon (Vácz) 28. október 1778. Palik (Palik) Panna + Coram nobis Andrea Taschl m. p. senatore*’3 Joanne Benke m. p. jurato ordinario notario637 638 637 Taschl András s. k. tanácsnok 638 Benke János s. k. esküdt rendes jegyző 257