Horváth M. Ferenc: Váci végrendeletek III. (1729-)1771-1785(-1825) - Váci Történelmi Tár 8. (Vác, 2014)

Végrendeletek

5. A följebb írt 342 forintokbúl kivévén 10 forintokat temetésemre, attúl megmaradandó 332 forintokat kívánom és akarom, hogy az első házasságomból való s megnevezett Izrael és János fiam és Susa leá­nyom osszák maguk között egyaránt. Kitől mi esik a fiaim közül, fiizessik vissza Susa leányomnak. Kinek is a mostani adott szőlőre 50 forintokat, azt adja vissza. 6. Azt sem akarom elhallgatni, hogy minekelőtte a mostani férjem, Kertész Pál engemet elvett volna, két esztendeig özvegy voltam, mihelyest pedig megholt azon első férjem, e mostani, a méhelyt329 és kovácsmestersiget, alig múlt el négy hét, 80 forintokon megvette tő­lem, az árát azonnal meg is adta, kivel már Istennek kegyelmiből 22 esztendőktől fogvást élek békessigesen és keresztényi módon. 7. Ami azért a följebb megnevezett három gyermekemtől elmarad, mindazokat egyszóval hagyom a mostani férjemnek, Kertész Pálnak. Engemet pedig a holtom után gyermekeim közül senki se átkozzon, hanem mindenik elégedjen meg ezen rendelésemmel. E lévén utolsó szándékom és akaratom, melyet is nagyobb bizonyságnak okáért saját kezem keresztvonásával megerősítettem. Signatum Vacii die 23. Januarii Anno 1775.330 Gaulicius Maris keze + vonása Praesentibus Joanne Tóth m. p. senatore et331 Stephano Benedek senatore et ordinario notario332 [Lapalji feljegyzés:] Vagyon egy rézmozsaram és egy rézfazekam még az édesanyámtól, eze­ket hagyom a két leányomnak. [További feljegyzés:] Anno 1776. die 15. Junii. Ácsai (Atsaj) Mátyás fölső fertályi fertálymester fide digne, ас conscientiose333 334 referálja, hogy amidőn ezen Gaulicius Maris haldoklófélben lett volna, ezen fatenst magához hívatta, s kérte az Istenre is, hogy emlékezne meg jövendőben arról, hogy Izrael fia egy contractust öszveszaggatott, mely az első férj[é]vei tett adósságról való volt, mert tudja, hogy evégett a mostani férjnek, Kovács (Kováts[!']) Pálnak2'4 baja is lehet. Nem akarná pedig, hogy holta után valamikor hurcoltatnék, mennyi summá­ból álló volt, mivel már nehezen esett nékie a szólás, nem mondotta, ő sem tudakozta, és így arról nem szólott. 329 műhely 330 Kelt Vácon, 1775. január 23-án. 331 Előttünk, Tóth János s. k. tanácsnok és ”2 Benedek István tanácsnok és rendes jegyző 333 hitelesen és lelkiismeretesen 334 Ácsai Mátyás Kertész Pált foglalkozása után nevezi Kovács Pálnak. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom