Horváth Lajos: Vác utcái, épületei és lakosai a XVI. század második felében - Váci Történelmi Tár 7. (Vác, 2011)

I. Kutatástörténet és források

I

I. KUTATÁSTÖRTÉNET ÉS FORRÁSOK

A Pest Megyei Levéltár igazgatója, Lakatos Ernő az 1970-es évek közepétől kezdte el szorgalmazni az intézményben a helytörténet művelését. Az első jelentős kiadvány Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1559. évi összeírása című könyve volt 1977-ben. (Káldy-Nagy Gyula professzor már 1971-ben Ankarában közzétette a budai szandzsáknak 1546. és 1562. évi név szerinti összeírását.) A kiadás alapjául szolgáló török kézirat tulajdonképpen egy fogalmazvány, piszkozat (impurum), mely úgy jött létre, hogy 1559-ben Dervis bég szandzsák-összeíró fogta a Halil bég által 1546-ban készített összeírásnak egy tisztázott példányát, és arra rávezette az 1559-ig történt változásokat. Vagyis ennek a forrásnak a legnagyobb előnye abból származik, hogy nem álló (statikus) képet nyújt, hanem mintegy folyamatában tárja elénk a népesség változásait, gazdasági, adózási stb. helyzetét.

A török összeíró minden faluban és pusztán a teljességre törekedve igyekezett nyilvántartásba venni a családfőket név szerint. Nyilvánvalóvá lett az oszmán állami adminisztráció szemléletének alapja, mely a név szerinti összeírásban teljesedett ki. Az alávetett embert, az alattvaló ráját kell nyilvántartani elsősorban, nem a földet. Földből van elég, a termelő és adóztatható ember azonban fogyóeszköz. Ez a szemlélet ellentétben áll a magyar (európai) állami adminisztráció gondolkodásával.

Tudjuk források tömegeiből, hogy 1526-ig magyar jobbágy csak akkor kerülhetett be név szerint oklevélbe, ha hatalmaskodásban vett részt, többnyire ura parancsára. A magyar állami, egyházi és világi földesúri adminisztráció elsődlegesen a termőföld nyilvántartását végezte többféle módon jogbiztosító kiadmányok keretében. Vagyis az európai feudális gondolkodás szerint a termőföldet kell elsődlegesen biztosítani, mert jobbágy, aki megműveli, majd csak akad rá név nélkül is. Ellentétben a törökkel, mely szerint az alávetett családfőre kell ügyelni, akit majd csak rákényszerítünk testvérrel, feleséggel és gyerekkel együtt, hogy terményeket állítson elő, melyeket azután adó formájában el lehet szedni tőle. Az oszmán birodalmi rendszerben uralkodó személynév-szemlélet és ennek tükröződése a forrásokban új és más vizsgálati lehetőségeket nyújtott a kutatók számára.

A XVI. század első felére - nem teljesen - átalakult a magyarság családnév-rendszere, vagyis X fia y-nak (János fia Pálnak, Pál fia János) helyébe lépett a testi tulajdonságra (Balogh István), a származási helyre (Szegedi András), a foglalkozásra (Kovács György) stb. utaló családnév. Az említett példák (Balogh, Szegedi, Kovács) lehet, hogy az apákra, nagyapákra vonatkoztak, de

13