Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

A külzeten: Stockinger Ferenc és Benedek István gyűrűpecsét-lenyomata. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: WL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, Keltezés szerint 357. Csernák György végrendelete 1770. február 13. Én, alább megírt Csernák György, most súlyos és netalántán utolsó be- tegsigemben lévén, ép elmével mindazáltal, először is lelkemet az ő terem­tőinek s[z]entsiges kezeiben, testemet penig föld gyomrában, ahonnand eredetit vette, ajánlom, ez kevés világi javaimról penig testamentarius urai- mék előtt ily végső rendelést teszek, úgymint Vagyon egy házom, melyet első felesigemmel szerzettem és Közép- Málon (Közép Mály) két szőlőm. Először is nékem senki sem tartozik, hanem én adós vagyok, úgymint Drapkó (Drapko) Ruzsinak tartozom f. 10 d.­Borovi Mihály, méltóságos uraság juhászának f. 10 d. ­Ezek tehát először is az közép-máli szőlő eladódván kifüzettessenek. 2. Vagyon egy harmadfű üszőm, azt hagyom mostani felesigemnek és tűle való gyermekeimnek táplálásokra. Vagyon négy gyermekem, úgymint első felesigemtűl volt Maris és Örzse, másodiktúl Ferenc és Kata. Első felesigemtűl való Maris leányomnak, mivel már úgyis nyolc forin­tok nála vannak, melyeket nékie kölcsönadtam, hozzáhagyok még három forintokat, in summa tehát lészen az ő része f. 11. Azért nem több, mivel böcsületessen fölnevelvén kiházasítottam és meg­ruháztam, amellett megholt felesigemnek minden ruháját nékie adtam, amint el is vitte, és így semmi több praetensiója és keresete többi gyermeke­imen és mostani felesigemen ne legyen. Azért is, hogy meg nem böcsült, mint atyját illetett. Örzse leányomnak, mivel még neveletlen, hagyok negyven forintokat, azokat az felesigem nékie férhöz menvén kiadni tartozik, amellett böcsü- letesen fölnevelni, ruházni és férhöz menvén böcsületes ággyal, úgymint az anyjától megmaradott két vánkussal is, dunnával kielégíteni fog tartozni. Ezeken kívül és mindezeket kifüzetvén házamat, szőlőmet mind hozzá- jok tartozandó eszközökkel és edinyekvel hagyom mostani felesigemnek és tűle maradott két gyermekeimnek, úgymint Ferencnek és Katának. 1243 1243 Geisspiller Mária Terézia 1770. január 28-án tett végrendelete - Stockinger Ferenc ta­nácsnok úr és Benedek István jegyző jelenlétében 546

Next

/
Oldalképek
Tartalom