Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
így diktálja, de leginkább is azon okbúi, hogy engem örögségemre [!] mindhalálig el nem hagyott, és velem szenvedett. 2. Lölkemért páter franciscanusoknak 2 f. szentmisékre. Nemkülönben temetésemre, mivel szegénységgel vagyok, a fiam, János vegye[n] föl kölcsön 10 forintokat, és szegénységemhez képest temettessen el, azért is 3. Hagyom neki Pap-völgy (Pap Völgy) nevő hegyen két darab szőlőmet, úgymint János fiamnak, azt pedig, amit azon okbúi, hogy az ő édesanyjával kerestem, más okbúi pediglen azért, hogy bátyjait és temetésemre fölvett adósságra fundusa lehessen kifizetni. 4. Vagyon négy lovaim. Mivel Mihály fiamnak kiadtam rész[é]t, úgymint két lovat és fél vasaskocsit, maradjon azért János fiamnak a két ló és fél vasaskocsi. 5. Meghagyom azt is, hogyha Mihály fiam valamit praetendálna a házi eszközökbűl, teljességgel semmi jussa ne légyen, mert azon okbúi, midőn intűlem elvált, Anno 1756. esztendőben, reám semmit sem hagyván, valamint magának tetszett maga részit búzából és mindenféle mobiliákbúl magát exconteltálta kosdi hegyen410 lévő szőlővel együtt. 6. Ami pedig ezeken fölül megmaradott házomnál ingó és ingatlan jószág, János fiamé legyen. 7. Pro inclyti dominio in recognitionem juris dominalis 2 fl.411 Mint ezeket pediglen utolsó akaratommal saját kezem keresztvonásával testificálom. Datum Vác (Vacz) die 27a Januarii 1757.412 413 Kostyek, vagyis Cimbalista (Czimbalista) János + Coram Ladislao Abrahámffy (Abrahamjfy) episcopalis civitatis senatore 413 m. p. Coram me Joannes Faisik senatore [s. к.]414 A külzeten: Testamentaria dispositio Joannis Kostyek, alias Cimbalmos (Czimbalmos) die 27a Januarii Anno 1757. - Praesentibus Ladislao Ábra- hámffy (Abrahamjfy) et Joanne Faisik415 A külzeten: Abrahámffy László és Faisik János gyűrűpecsét-lenyomata. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: WL V. 1-i Püspökvác Mv. Tan. ir. - Végrendeletek, No. 199. 410 Naszály hegy 411 A méltóságos uraság földesúri jogának elismeréseként 2 forintot. 412 Kelt Vácon, 1757. január 27-én. 413 Abrahámffy László, püspöki város tanácsnoka előtt s. k. 414 Előttem, Faisik János tanácsnok 413 Kostyek, másként Cimbalmos János 1757. január 27-én kelt végrendelete - Abrahámffy László és Faisik János jelenlétében 183