Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)
Bevezetés
Jutka leányomnak is 30 forintokat. Kata leányomnak is 30 forintokat. Szürkebarátoknak 15 forintokat szentmisék szolgáltatására lelkemért. Páter piaristáknak is 10 forintot hasonlóképpen misék szolgáltatására. Szentháromság Congregatiójának légyen gyarapodására. Szent Rókus (Rochus) kápolnájára öt forintokat. Spinyéri (Ispinyér) kápolnára két forintot. Páter dominicánusoknál lévő congregatiójára, a Boldogságos Szűznek tiszteletére hagyok két forintot, id est f. 2. Aminemű ezüst gomb[j]aim mentémen, dolmányomon vannak, légyen Miska névő unokácskámé. Mintezeket [!] azért hagyom és ajánlom Precs György vömnek, hogy ő is engemet megböcsült, és ennek utána is légyen reám gondja, és senki tűle legkisebbet se pretentálhasson, annál is inkább elvehessen, minthogy ő már házomra nem kevés költséget tett, azért a specificáltak őáltala ac[c]urate hibánosság198 nélkül, az ő ideiben kifüzettessenek, őnála pediglen mindenek egyátaljában meghagyattassanak, és őtet senki ne merészelje iránta háborgatni, ez lévén utolsó akaratom. Eltakarításom is őkegyelme által légyen státusomhoz képest böcsületesen, és így már-már utoljára kívánom és akarom, hogy ezen utolsó rendelésem és akaratom oly állandóképpen mindenek által, akiknek illik, megtartassák, mintha valamely káptalanbúi emanál- tatott volna, melynek elhitelére [!] magam kezem vonásával kívántam ezen akaratomat megerősítenem. Költ Vácon (Vácz), 23an Januarii 1754. Szoporka Mátyás s. k. [P. H.] [P. H.] Coram me Paulo Laczkóczy (Laczkoczi) m. p. episcopalis civitatis senatore199 Coram me Nicolao Liszkay ejusdem civitatis Vacziensis senatore [P. H.]200 Coram Ludovico Szántó ejusdem civitatis notario m. p. [P. H.]201 [Feljegyzés más kézírással:] Präsens testamentum coram hocce episcopali dominio apertum et perfectum ratihabetur et confirmatur in omnibus suis partibus. Vacii die 20. Augusti 1754. Franciscus Carelli praepositus de Hatvan, plenipotentiarius [P. H.]202 198 hiányosság 199 Előttem, Laczkóczy Pál s. к., püspök városi tanácsnok 200 Előttem, Liszkay Miklós, ugyanazon Vác város tanácsnoka s. k. 201 Szántó Lajos, ugyanazon város jegyzője előtt s. k. 202 Jelen végrendelet ezen püspöki uradalom előtt minden részében tisztán és teljesen elfogadtatott és jóváhagyatott - Vácott, 1754. augusztus 20-án. - Carelli Ferenc hatvani prépost, jószágkormányzó 107