Szarka Gyula: A váci püspökség gazdálkodása a török hódítás korában, 1526-1686 - Váci Történelmi Tár 5. (Vác, 2008)

RÖVIDÍTÉSEK - IV. A PÜSPÖKSÉG GAZDÁLKODÁSA A TÖRÖK URALOM ALATT

mara 1641. január 12-én az özvegytől 809 forint 99 dénárt követelt, amivel férje nem számolt el, 160 január 26-án már csak a 200 forint térítést követe­lik az özvegyen. 161 Mindkét alkalommal figyelmeztette Tárnokynét a ka­mara, hogyha a tartozást lei nem egyenlíti, behajtatja; de a tartozás még az év közepén sincs rendezve. 162 Néhányszor megtaláltuk már, írta az özvegy­nek június 26-án a Icamara, de ügyet sem vet rá; ne hallgasson másokra, nem engedik el a tartozást, férjének a kamaránál lévő reverzálisa alapján azt végre fogják hajtani. 163 Az udvarbíró tartózkodási helyén szokott lenni tiszttartói (provizori) ház is, ezt az udvarbíró gondozza. 164 A gazdasági felügyelő gondjai közé tartozik a megye által a városokra kivetett hadiadó, taxa fizetése is. 1601. június 19-én Nógrád megye köz­gyűlése 5 forint taxával rótta meg a püspököt, melyet az udvarbíró fizetett lei. 165 1629-ben 7 forint, 166 1666-ban 10 forint Nógrád megye taxakivetése; utóbbi kifizetését Horváthi vikárius udvarbíró teljesíti. 167 Az 1661-1666. években évi 6 forint taxát vet lei Pest megye Vác városa után. 168 Az udvarbíró kezén megy keresztül minden más jövedelem is (magva­szakadt jószág, szökött jobbágy marhája stb.). A büntetéspénzt is neki fize­tik a vétkesek; ezt nyilvántartja, mint Tárnoky János számadásából látható. A megbüntetett verőcei és alsónémedi lakosok (Pest megye) neki fizetgetik büntetéspénzüket az 1628-1629. években. 169 Az udvarbíró segítségére vannak a kisebb munkakört betöltő tisztvise­lők, intézők (officielles). Ok tárgyalnak a földesurakkal, a helységekkel, viszik a dézsmaügyeket, intézkedéseiket jelentik az udvarbírónak, a jövedelmek­emberét török területre, Vác és Hatvan vidékére. (OL Litterae ad cam. Pos. exaratae, 1387., ser. L, fasc. 3. (Tárnoky J. a kamarához, Szécsény, 1638. szeptember 30.) ls9 Vö. OL Litterae ad cam. Pos. exaratae, 1393., ser. L, fasc. 9. (Tárnoky J. a kamarához, Szécsény, 1640. március 31., június 28.) Tárnoky után valószínű, hog)' Hiziry visszament harmincadosnak Szécsénybe, vagy csak itt él; 1679-ben levelet vált a pozsonyi kamarával. (OL Limbus, ser. III., fasc. 5. |'B. 2271.]) 160 OL Exped. cam., 1641. január 12., R., Nr. 36. OL Exped. cam., 1641. január 26., R., Nr. 22. 162 OL Exped. cam., 1641. május 25., R., Nr. 28. 163 OL Exped. cam., 1641. június 26., R., Nr. 25. 164 OLU. etC, 62-33., fol. 11. (1629). 165 NML Közgy. jkv., 1601. június 19. 166 OLU. et C, 62-33., fol. 11. 167 OLU. etC, 62-33., fol. 150. 168 PML Acta pol. misc., fasc. 3. (1672 | 1675-1716]), 1700. événél Nr. 4. (Regestrum Cot­turn PP Solt, 1661.) 169 OL U. etC, 62-33., fol. 10/a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom