Szarka Gyula: A váci püspökség gazdálkodása a török hódítás korában, 1526-1686 - Váci Történelmi Tár 5. (Vác, 2008)

MOLNÁR ANTAL: SZARKA GYULA ÉS MŰVE

A császárváros gazdag gyűjteményeinek feltárását azonban nem lehetett ilyen alkalmi, szívességen alapuló segítségektől várni. A Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hungarica és Turcica fondjaiban, a Hofkammer és a Hof­kriegsrat hatalmas anyagában Vác török kori sorsára, az egyházmegye és jövedelmeinek igazgatására Szarica komolyabb anyagot remélt, amelyet csakis a magyar kormányszervek anyagánál is alkalmazott szisztematikus, iratról iratra haladó vizsgálat tudott felszínre hozni. Szarka maga erre nyil­ván idő és megfelelő ösztöndíj hiányában nem lett volna képes, ezért 1936­ban magánemberként megbízta Paulinyi Oszkár bécsi levéltári delegátust, hogy a Váccal kapcsolatos, 1526-1686 közötti bécsi levéltári anyagokat a három nevezett levéltárban a számára gyűjtse össze. A megbízást pontos szerződésben rögzítették, amelyben Szarka meghatározta az átnézendő gyűjteményeket, a lei jegyzetel és és a másolás módját, illetve a pontos tema­tikát (Vác külső és belső története, Vác a békekötések történetében, a váci püspökség gazdasági viszonyai, az egyházmegye történeti földrajza, a püs­pökök működésének pontos adatai, egyházi és világi tevékenységűiére vo­natkozó információk). Az anyaggyűjtésre Paulinyinak nem egészen két esz­tendő (1936. augusztus l-jétől 1938. március 1-jéig) állt a rendelkezésére, díjazására pedig a kor fogalmai szerint igen tetemes összeget, 1300 pengőt biztosított az újpesti tanár, egészen nyilvánvalóan a saját zsebéből. 64 Telein­tettel arra, hogy a korszakban egy középiskolai tanári fizetés havi 300 pen­gő körül mozgott, Szarka óriási anyagi áldozatot hozott az egyházmegye történetének feltárása érdekében. Paulinyi és Szarka munkakapcsolata a hagyatékban fennmaradt levelezés alapján hét évig tartott, a levéltáros a megszabott határidőre számos egyéb elfoglaltsága miatt nem készült el. Üres idejében viszont lelkiismeretesen gyűjtögette és küldte Szarkának az adatokat, amelyek mennyiségüket és fontosságukat tekintve ugyan nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de szervesen kiegészítették a Budapesten feltárt dokumentációt. 65 A minden hivatalos támogatás, ösztöndíj vagy megbízás nélkül, kizáró­lag saját örömére és a szívéhez oly közelálló Vác város hasznára munkálko­dó historikus nem csak kutatásait, hanem könyveinek kiadását is saját erő­ből oldotta meg. A majd két évtizedes kutatómunka első eredménye 1940­ben jelent meg a szerző kiadásában, a váci püspökség török kori történeti földrajzáról. 66 Ezt a munkáját szélesebb tematikájú kutatómunkája mellék­64 Szarka Gyula és Paulinyi Oszkár szerződése, Rákospalota, 1936. június 24. Paulinyi július l-jén írta alá Bécsben. WL XIV. 7 Szarka Gyula történész iratai. 65 Paulinyi Oszkár hat darab levele Szarka Gyulának, dátum nélkül, Bécs, 1937. május 7., Bécs, 1937. október 10., Bécs, 1941. október 31., Bécs, 1942. március 6., Bécs, 1943. július 16.; Szarka Gyula Paulinyi Oszkárnak, Rákospalota, 1943. augusztus 3. WL XIV. 7 Szar­ka Gyula történész iratai. 06 SZARKA Gyula: A váci egyházmegye történeti földrajza a török hódítás korában. Vác, 1940.

Next

/
Oldalképek
Tartalom