Szarka Gyula: A váci püspökség gazdálkodása a török hódítás korában, 1526-1686 - Váci Történelmi Tár 5. (Vác, 2008)

RÖVIDÍTÉSEK - IV. A PÜSPÖKSÉG GAZDÁLKODÁSA A TÖRÖK URALOM ALATT

tizedeit nyilvántartó ldmutatást, az ún. arendatoriát vagy regestrumot; e nyilvántartásban fel volt tüntetve a helyek tizedfizetési kötelezettsége. 1332 A kamara a tizedek intézésére alkalmas egyént (provisor) küld ld, ez a termények beszedésére és azok elosztására tervezetet készít, melyet a ka­mara a királyhoz terjeszt, s innen a tervezet jóváhagyás vagy változtatás után visszakerül újból a kamarához. 1333 A kamara a ldrály rendelkezése szerint a tizedeket egy-egy végvár teljes vagy részbeni fenntartására fordította, éspedig vagy úgy, hogy a kamara szedeti be e célokra kirendelt tiszttartó segítségével a tizedet és bocsátja a véghely rendelkezésére, vagy pedig az érdekelt végvár kapitányát bízza meg a megjelölt terület decimáinak beszedésével; utóbbi esetben a kapitány rendelt ld tiszttartót, ki a véghelyen lakik, s akinek esetleg felügyelők állnak rendelkezésére. Ha a helyek váltságolták a tizedet, rendszerint a provizor­nak fizetnek, ő sürgeti, figyelmezteti őket kötelezettségeik teljesítésére és számol el a kapitánynak, ld meg évente ad számot a kamarának bevételek­ről. A helyek legtöbbször a bíróval küldik a tizedváltságot a provizorhoz, ld erről elismervényt ad. Ha egyes politikai megyék tizedét bérelte a ldncstár, a tizedek beszedé­sét az általa kirendelt decimátorok végezték, akik a bevételekről számadást készítettek, és azt ahhoz a kamarához terjesztették, melyik felettük ál­lott. 1334 Többször a decimátorok azon véghely emberei, melynek fenntartá­sára fordították a tizedet. A bérbevételkor vagy ettől számított 15 napon belül a kamarának a bért ld kellett fizetnie, de ez rendetlenül, hosszabb késéssel és ekkor is a püspök kérelmére és a ldrály rendeletére történt. 1335 Ha a püspök egyes helyek vagy terület tizedét nem akarta a királynak sem részben, sem egészében bérbe adni, és ha a kamara tudomására jutott, hogy a tizedeket a püspök vagy megbízottja másnak adta bérbe, a bérössze­get letétbe helyezhette, erről a püspököt értesíteni tartozott, s ha ez meg­történt, a tizedeket birtokba vehette; így volt ez 1642-ben. 1336 m2 OL Beniczky es. lt., (Koháiy Péter Beniczky Ferenchez, Újvár, 1614. szeptember 29., Marussy Dézma dolga); OL Ben res., 1613. augusztus 12., fol. 63. 1333 OL Ben. res., 1567. április 23., fol. 68/b.-69.; OL Exped. cam., 1571. április 2., N. (De decimis com. Nograd.) 1334 1563-ban Csongrád megye egyik járásában szénási Sólyom Mátyás (OL Reg. dec, B. 1189. [Extractus decim, per cam. Scepus. arendat. 1553-1568: Cottus Csongrád. Ao. 1563.]), másik járásában csongrádi Koszor Pál (OL Reg. dec. [Varia], B. 1187. [Cottus Csongrád. Ao. 1563.]) 1335 OL Exped. cam., 1571. április 2., N. (De decimis com. Nograd.); vö. OL Cam. Scepus., Liber expeditionum, II. 413.; IVÁNYI 1926, 89-90. 1336 Vö. OL Exped. cam., 1642. május, T., Nr. 57.

Next

/
Oldalképek
Tartalom