Szarka Gyula: A váci püspökség gazdálkodása a török hódítás korában, 1526-1686 - Váci Történelmi Tár 5. (Vác, 2008)
RÖVIDÍTÉSEK - IV. A PÜSPÖKSÉG GAZDÁLKODÁSA A TÖRÖK URALOM ALATT
a „régi szokás" ellenére. 1238 1663 óta „nincs olyan munka s iga - panaszolták 1668-ban a váciak-, az kivel ezen városiak nem oneráltatnak." 1239 Nehéz állami robotteher volt a szekerezés; kötelezték ugyanis 1663 óta a falukat az Érsekújvár építéséhez szükséges szekér- és gyalogrobot teljesítésére, melyekkel kapcsolatosan sok kárt szenvedtek emberben, állatban egyaránt. A szekerezés terhe súlyos, vallják 1668-ban Vác, Alsónémedi, Üllő, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Veresegyház, Mogyoród, Szada jobbágyai, mivel sokszor 20 héten át tartották távol embereiket szekerestől, marhástól és nem egyszer a szekereseknek 25 mérföldnyi utat is meg kellett tenniök. Újvár megszállása (1663) után állandósították ezt a terhet, mely a falukat érzékenyen károsította. Az alsónémediek 1663-tól 1668-ig 8 Ökröt, a szadaiak 11 ökröt vesztettek az újvári fuvarozáson, 1667-ben a szadaiak két szekerét majd fél évig tartották Újvárban, és a szekereseknek 24 forintot kellett fizetniök; a mogyoródiak ló- és ökörvesztesége 30 volt. A veresegyháziak „elviselhetetlen iniuriájok"-nak tartják 1668-ban ezt a szolgálatot, mivel 1663-1668 között 60 ökröt vesztettek „szekerestül [...] embereikkel együtt". 1240 Fokozta a jobbágyok terhét az állami pénzadó is; a szultán számára ugyanis évi adót követeltek, melyet török császár adójának, török dikának neveztek. Ez általában 1 forint; nem minden községtől szedték, legalábbis az urbáriumok nem említik. Az 1578-as évben a pesti Boszna Huszajn a mogyoródiakat, a budai /Amháth bég a püspölchatvaniakat l-l forint török dilca fizetésére kötelezte. Naszálytól e címen Oszmán aga váci harmincados egy aranyat kívánt 1578-ban; Némedi lakosaitól pedig gazdánként a pesti Hasszán alajbég 60 dénárt szedett, Üllőn pedig a török császár adójára gazdánként 1 forint 60 dénárt fizettek; 1241 majd' száz év múlva (1668) Üllőnek 14 tallér a császár adója. 1242 Az alsónémediektől ugyanebben az évben császár adójára kb. 26 tallért követeltek. 1243 Az adózást nehezítette az is, hogy a török saját pénzét, az oszporát nem akarta elfogadni, a 17. század 60-as éveiben néhol (Veresegyházán és Üllőn) elfogadták adóban a polturát, de a császár adójában 1668-ban aranyat, tallért követeltek, panaszolják ez évben a váciak, tarcsaiak, veresegyháziak, üllőiek és mogyoródiak; így volt ez Szadán és Püspökszilágyon is. Ez „nagy iga az szegény emberen" panaszolták a mogyoródiak küldöttei 1668-ban Füleken. 1244 123H PURJESZ 1958, 190. 1239 PURJESZ 1958, 195. 1240 PURJESZ 1958, 180., 185., 188-190., 192-195. 1241 OL U. et C, 62-32., fol. 6/a., 13/a., 28-29/a., 33/a.; 62-33., fol. 52., 59., 71., 72., 76. 1242 PURJESZ 1958, 194. 1243 PURJESZ 1958, 193. 1244 PURJESZ 1958, 180., 185., 188., 190., 194-195.