Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény II. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

jegyző előtt tett nyilatkozattal is megerősíttette úgy, hogy azután már aggálytalanul kiadták a kérdéses vagyontárgyakat a megajándékozott személy részére. Itt először azon az állásponton voltam, hogy [az] ingók kiadását kellett volna követelni a megajándékozottnak, azonban az ajándékozási szerződés, megerősítve közjegyző előtt tett tanúvallomásokkal, elegendőnek mutatkozott a kiadásra. Egyébként is problémafként] merült fel a perköltség kérdése: az ingó kiadása iránt[i] per megindítása esetén 6000 Ft-ot kellett volna befizetni, és előre láthatóan épp a felettébb elmondottak alapján a hatóságot az ingóságok kiadására kötelezték volna, s így a pervesztes a hatóság lett volna. A 16. sz. jegyzőkönyvnél az ingóságokat hatósági raktárba szállították át. A feljegyzések között szerepel egy 1000 Ft értékű Zephir kályha, amely tétel mellett az a feljegyzés van, hogy „Suránszki Miklós elvitte, de igényét igazolni nem tudta." Több helyen találtam a jegyzőkönyvben olyan feljegyzést, amely szerint a városi tanács elnöke, illetve elnökhelyettese a bemutatott ajándékozási szerződést elfogadta és a zár alá vétel elrendelését mellőzte. Azonban az ajándékozási szerződések, de legalább azok másolata sem lett csatolva a jegyzőkönyvhöz. A 12. sz. jegyzőkönyvnél azt a feljegyzést találtam, hogy a „rokonok többfelé széthurcolták," de semmiféle írás, vagy feljegyzés nem tanúsítja azt, hogy a rokonok valóban rokonok lettek volna, és hogy milyen címen vitték azt el. A disszidálási esetek zöme december hónap első tíz napjára esik. Amikor is az esetek nagy számánál fogva a pénzügyi osztály nem tudott kellő határozottsággal és elegendő erővel hozzáfogni ehhez a munkához. Egyébként is igen sok olyan problémájuk volt az eljáró leltározóknak az eljárás mikéntjére vonatkozólag, amely adódott egyrészt abból is, hogy az említett kormányrendelet igen szűkszavúan rendelkezett, és ebből kifolyólag sok esetben a saját, jóhiszemű belátásukra voltak bízva, a legtöbb esetben már kész tényeket voltak kénytelenek rögzíteni. Azonban az okiratokat, amelyek az adás-vételt, illetve az ajándékozást tanúsítják, utólag már be lehetett volna szerezni, illetve azok másolatát kellett volna csatolni a kérdéses jegyzőkönyvekhez. Már azóta lett volna idő arra, hogy a házbizalmi

1087 útmutatása alapján a széthordó személyek pontosabb megállapítását rögzítették volna, és nevezett személyt felszólították volna eljárásuk igazolásukra azért, hogy tisztább kép alakulhasson ki az elhagyott vagyontárgyakkal kapcsolatban. Találkoztam olyan jegyzőkönyvvel is, amelyet felvettek, részletezve az elhagyott ingóságok tekintetében, de néhány napra rá visszajött a disszidens. A zár alól való feloldás megtörtént ebben az esetben. A 211/1957. Pénzügyminisztériumi rendelet 5. § 4. bekezdésében meghatározott értékesítési eljárás egy esetben sem lett lefolytatva. Minden esetben vagy az új bérlő vette át ideiglenes megőrzésre az elhagyott ingóságokat, vagy pedig hatósági raktárba szállították. Műkincset vagy egyéb ilyen természetű ingóságokat nem hagytak el a jegyzőkönyvek szerint. 1953-1963 között fennállt rendszer.