Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

GYARMATI GYÖRGY: Váci krónika az 1956-os forradalomról

monstrációk, illetve sztrájk vagy munka tekintetében -, országos és helyi szinten egyaránt megkerülhetetlen tárgyalópartnerekké tette őket. Esetenként még azt is ambicionálták, hogy személyi javaslataik alapján alakítsák át a helyi adminisztrációt, de legalábbis menesszék mindazokat posztjukról, akik - megítélésük szerint - persona non grata váltak. Kezdetben a városi forradalmi bizottság döntéseit is markánsan befolyásolták, s így - néhány héten át - együtt jelentették az újjászerveződőben levő helyi, regionális igazgatás (városi, járási, megyei tanácsok) ellensúlyát. Jól példázzák ezen „negyedik erőközpont" metamorfózisát a váci eseményekről tudósító források is. Az újjászerveződő tanácsigazgatás fórumai kezdettől fogyva egyfajta „jogfolytonos" intézményi öntudattal próbáltak viselkedni. Igaz, hogy - főként eleinte - respektálták a helyi forradalmi bizottságok, illetve munkástanácsok szervezeti vagy személyi intervencióit, de nevezett fórumokat kezdettől fogva csak mint konzulens, javaslattevő társadalmi szerveket vették számba. Esetünkben a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának november 21-i „rendelettervezete" alapján igyekezett eljárni az új váci tanács is. Egyfelől vitathatatlannak vélte saját kompetenciáját a Kádár-kormány helyi végrehajtó szerveként, s csak a „munkájukat segítő" észrevételekről, javaslatokról igyekeztek tudomást venni. Másfelől alkalmazni próbálták a „szalámi taktika" klasszikus módszerét: csak az esetben kívánták elfogadni a forradalmi szerveket tárgyalópartnernek, ha azok előbb kivetik saját soraikból az - úgymond - „oda nem való elemeket", közkeletű általánosítással „az ellenforradalmárokat". November 20-án este Kiszel János tanácselnök és Lehőcz János helyi munkástanács-elnök még - mintegy a városi „kettős hatalmat" reprezentálva - együtt keresték fel a város szovjet katonai parancsnokát, s érték el, hogy a város napi életét is lehetetlenítő kijárási tilalmat módosítsa. A következő városi végrehajtó bizottsági ülés - a közben beérkezett megyei instrukciók alapján - már egyedül kompetens hatalmi tényezőként kezdte intézni a város ügyeit. Ötödik erőközpontként említendő az MSZMP városi szervezete, mely testületként a hónap utolsó napjaiban adott hírt magáról. Ez persze nem jelenti azt, hogy tagjai egyénenként ne tudták volna befolyásukat érvényesíteni - elsődlegesen a városi tanács apparátusában -, de a források szerint inkább az év végére váltak valóban ütőképessé, s mindinkább a Kádár János nevéhez kötődő restauráció, valamint a meginduló megtorlások helyi politikai letéteményeseivé. November utolsó napjaira az is kiderült, hogy nem a munkástanácsok „ellenállása" akadályozza az üzemek folyamatos működését, hanem a krónikus szenes nyersanyaghiány, illetve az áramszolgáltatás kiszámíthatatlan időtartamú és visszatérően ismétlődő kimaradása. Az új tanácsi apparátus, illetve a forradalmi szervek viszonyának nyílt megromlása december első napjaira tehető, úgy, hogy annak forrása nem is közvetlen egymás közötti munkakapcsolatukból, esetleges összekülönbözésekből eredt. Miközben Tari Kálmán, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese december 4-én arról adott számot a fölöttes megyei tanácsnak, hogy a - tanácsadóként elkönyvelt - forradalmi szervek és a helyi végrehajtó bizottság „a legna-