Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

Növendékeink november 4-ig hiánytalanul itt tartózkodtak intézetünkben. Az események komolysága és alakulásának kiszámíthatatlansága miatt az igazgató ettől a naptól hozzájárult a tanulók eltávozásához. így a szülők érkezési rendjé­ben, november hóban és december elején távoztak el növendékeink. December 10-től a növendékekkel a november hóban bevezetett csoportos foglalkoztatás is szünetelt, és az itt maradt néhány tanuló a gyermekfelügyeletre bízatott. Nem haladhatunk el a történelmi események mellett anélkül, hogy az intézet technikai dolgozóinak helytállásáról meg ne emlékeznénk. Akkor, amikor töme­gek hömpölyögtek az utcán, s a munkabeszüntetés általános volt, technikai dol­gozóink és ezek között elsősorban élelmiszeri dolgozóink a megszokott rendben, pontossággal és gondossággal látták el tanulóinkat és gondozóinkat. Ezért kö­szönet és elismerés illeti őket. Nem tért el a megszokott munkarendtől gyermekfelügyelőink ténykedése sem. Sőt, amikor szükségesnek látszott, éjjel megerősített ügyeletet tartottak. Ez­zel nemcsak a pontos kötelességteljesítésre mutattak példát, hanem ügyszeretet­ről, elhivatottságról tettek bizonyságot. A rendszeres tanítás, mint már említettem, mondta az igazgató, október 30-tól szünetelt. A tanerők Budapesten lakó és Budapesten bennrekedt része (8 fő) nagy hiányt jelentett. Ez a hiány az időközben eltávozott kartársakkal 10 főre növeke­dett, és még nehezebbé tette az osztályok ellátását, ami október 30-a után egyéb­ként is csak a tanulók szabadfoglalkozásából állott a nevelőtestület rendkívüli ér­tekezletén hozott határozat szerint. Tanintézetünkben a tanítást részletekben indítottuk be. Az ipari tanulóiskolai tagozaton a tanítást és a gyakorlati műhelymunkát 1957. január 7-én kezdtük meg. Az óvodai előkészítő és iskolai tagozaton pedig február 1-én. Sajnos nö­vendékeink közül sokan késnek és többen egyáltalán nem akarnak visszatérni (Feigl Róza), mások évet akarnak mulasztani (Dani Erzsébet, Miz[n]yák Júlia), és van olyan tanuló is, aki szüleivel elhagyta az országot (Finyák Ferenc). így több osztályunk elnéptelenedett, illetve alacsony létszámra fogyott le. Azonban tekintettel arra, hogy erősen megcsonkult ez a tanév, ezeket az osztálylétszámú osztályokat összevonni és a maximális létszámnál nagyobb létszámú osztályokba összezsúfolni nem lenne helyes. Azért ezúton kell a létszámcsökkenéshez főha­tóságunknakjóváhagyó tudomásulvételét kérnünk. [...] 98 Miután több tárgy nem volt, igazgató megköszönte a kartársak kitartó figyel­mét és az értekezletet bezárta. Kmf. Angyal József [s. k.] elnök-igazgató [P. H.] Zábrák Sarolta [s. k.] jegyző Kovács Emőke [s. k.] hitelesítő Silly Magdolna [s. k.] hitelesítő VVL Siketek Váci Általános Iskolájának és Nevelőotthonának általános ir., Gy. 11/1957. Hétoldalas, géppel írt másodlat, bélyegzővel és aláírással hitelesített. Az ezt követő tanulmányi és költségvetési ügyek, valamint az osztályfőnöki jelentések szövegét nem közöljük. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom