Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)
GYARMATI GYÖRGY: Váci krónika az 1956-os forradalomról
kában és jelented. Levisznek a többiekkel együtt a fürdőbe, ott a borbély lenyírja, leborotválja egész szőrzeted, de (utána, pl. meleg nyárban) nem fürödhetsz meg, hanem napokig jobban kínoz a bőrödre tapadó szőrtörmelék, mint a tetű. A tárgyalás a jog paródiája. Zárt, csak néhány AVH-s tiszt van jelen és a kijelölt „ügyvédek", akikkel nem beszélhetsz, és akik a vádiratot sem látták. E sorok íróját Olti tanácselnök „tárgyalta" és ítélte el 13 társával együtt egy óra leforgáscin belül. Az ítéleteket eleve az AVHszabta meg. Utána jön a börtön, ahol a rab büntetését tölti. A váci fegyház A VH-s parancsnoka, Lehota István 1950-ben az őröknek értelem szerint ezt mondta: 'Ezek itt mind grófok, bárók, katonatisztek, papok és egyéb fasiszták. Ezekkel nem kell elszámolni, ezek itt fognak megdögleni'. Az így instruált ávós legények ennek megfelelően viselkedtek a rabokkal, különösen az első évben (1950-1951) minden ok nélkül verték, sőt agyonverték a foglyokat. A börtön ávós „orvosa" többször kijelentette: 'Én nem azért vagyok itt, hogy meggyógyítsam, hanem hogy a büntetés kitöltését lehetővé tegyem'. 54 Identitásodat elveszik; nincs neved, csak egy szám vagy. Éhezés éveken át, összezárva 24 órától 24-ig 3-4 rabtárssal egy eredetileg magánzárkának épített kis cellában, érthetően pattanásig feszült hangulatban. Egyhangúság, várakozás a sovány ebédre, dwva hangnem az őrök részéről, akik általában tegeznek, „fegyelmi" sötétzárkával, kurtavassal, ólmos lassúsággal múló napok. Lesoványodva, testi-lelki erőben megfogyatkozva, továbbra is hermetikusan elzárva a külvilágtól, számolva a napokat, órákat, perceket tavasztól őszig, ősztől tavaszig, remény nélkül, mint partra vetett hal, még a zárkatársara is gyanakodva: hátha besúgó - mindez hozzájárul a már a vizsgálatban megindult traumatizációs folyamatok lelket romboló hatásának elhatalmasodásához. Ki-ki a maga módján és lelki ereje szerint megkísérelte, hogy a negatív környezet és körülmények romboló befolyásának ellenálljon, régebbi énjét és önérzetét megőrizze. A nyelvtanulás egymástól, az olvasás, (amikor lehetett) a tanultak újra meg újra felidézése és a többiekkel megosztott szellemi tevékenység segítettek ebben valamit. Időlegesen sikerült a lélekromboló környezet hatását valamennyire ellensúlyozni. De az évek folyamán egyre többen adták fel ezeket a kísérleteket, és passzív rezignációba süllyedtek. Szerencse a szerencsétlenségben: az embertelenség Hitler melletti másik sátáni inkarnációja, Sztálin 1953-ban meghalt. Azt hiszem, halála sok fogoly életét mentette meg. Nem tudom, hányan élték volna túl a börtönt, ha a fent rajzolt állapotok még évekig tartottak volna. [...] 1953 őszétől, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején lényegesen megenyhült a terror a politikai börtönökön belül. Ez reményt adott a reménytelenségben és lehetőséget nyújtott beszélgetésekre, tervezgetésekre. A letargia, passzív rezignáció helyére lassan és fokozatosan aktív tervek léptek. Ebben az atmoszférában született meg a Füveskert ideája, majd toEnnek a kiszólásnak fültanúja volt Kelety Géza Jenő ciszter szerzetes is, s azt, az olvasható változattal tartalmilag egyezően idézi fel memoárjában. (KELETY 1997.)
