Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

moly veszélynek tette volna ki. Végül Amóczy érvei és karhatalmi háttere győzött, a löveget visszavitték a laktanyába. Ezt követően került sor az én pontosabb eligazításomra. Körletül kijelölték a valamikor Bácskai, ma Bauer Mihály utcai általános iskolát, melyben annak idején elemi iskolai éveimet töltöttem. Egy zöld katonai viponra felraktak két-három fegyverládát, néhány doboz lőszert, s két katona kíséretében kirakodtunk az iskolánál, majd egyedül maradtam a fegyverekkel. Délután a felállítandó egység verbuválásával kezdődött. Felkerestem néhány közel velem egykorú elemi és középiskolai osztálytársamat, majd a kamaszkori grund-focicsapat tagjait, a „vízfogósokat". Hamarosan sikerült néhány fiút beszerveznem, s ezek további barátaikat hozták magukkal. Estefelé az iskolában összegyűltünk úgy tizenöten, zömében a sorkatonai éveiket már letöltött, vagy éppen szolgáló fiúkból.

741 Egy kissé tartottam attól, hogy ezekkel a korábban néha fegyelmezetlen, szertelen srácokkal nehéz lesz rendet tartani, hiszen itt fegyverek is voltak, melyekkel most már nem lehetett játszani. Hála Istennek, félelmem alaptalannak bizonyult, ezek a bizony néha ugyancsak „vagány" gyerekek átérezték a helyzet komolyságát. Egyetlen alkalommal sem vétettek az általam megkövetelt szigorú fegyelem ellen. Kibontottuk a fegyverládákat, melyekben kb. 20 darab puskát - ún. szovjet „dióverőt" -, valamint egy golyószórót találtunk, vastagon rárakódott fegyverzsírba ágyazva. Fegyverszám szerint kiosztottam a puskákat, mindenki megtisztította a sajátját a zsírtól. A fegyverek tisztaságának ellenőrzése után a folyosó végén lévő szobába - úgy emlékszem, a tanári szobába - zártam el a lőfegyvereket és a lőszert. Megbeszéltük az őrség beosztását, helyét és az esetleges riasztás módját, kijelöltem a fegyverek tárazásának helyét és rendjét, majd az éjszakai őrség kivételével - amelynek tagjai időközben étkezés után visszatértek - ki-ki hazament pihenni. Miután a katonai kiképzés során rajomban a golyószóró irányzói feladatát töltöttem be, az egyetlen golyószóró kezelését - de előbb a tisztítását - magamra vállaltam. A zsírral bőségesen bekent fegyvert hazavittem, s a késő esti órákban a konyhában, édesapám segítségével megtisztítottam, miközben édesanyám egyfolytában sírt, és hasztalanul egyre kérlelt, hogy vigyem vissza, ahonnan hoztam. Másnap, november 6-án reggel még néhány fiú csatlakozott hozzánk. Kaptunk néhány nemzetiszínű karszalagot, melyeket a szolgálatban lévők, illetve az utcán tartózkodók viseltek. Megbeszéltük a járőrözési útvonalakat, és az őrség eligazítása után megkezdtük a kijelölt útvonalak bejárását. Ekkor sem, de a későbbiek során sem került sor semmiféle intézkedésre. Deákvár igen nyugodt városrész volt akkoriban, jóformán mindenki ismert mindenkit, ahogy minket is. A reggeli köd felszállta után szépen sütött az őszi napsugár, beköszöngettünk az Bíró Ádám szóbeli kiegészítése szerint a deákvári nemzetőrség tagjai voltak többek között a Petővári testvérek, Újvári Mihály, Újhelyi Mihály, Micsinai György határőr sorkatona és Széplaki Gábor határőr sorkatona.