Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

a szándékom, hogy megfelelő manőverrel levezetni, hogy semmi körülmények között ne kerüljünk fegyveres összetűzésbe a szovjetekkel, csak még a módja nem volt tiszta előttem. Arra gondoltam, hogy ugyanúgy fehér zászlóval, mint annak idején a benzinkútnál, valakiket, megbízható tiszteket küldünk ki, hogy ne bántsanak bennünket, mert mi nem akarunk ellenük harcolni. Gondoltam, hogy ily módon, ha bennünket nem fognak bántani a szovjet csapatok, akkor a katonák kedélyállapota is megnyugszik. Különben még a kapuhoz lemenetelem előtt beszéltem Tóth őrnaggyal, akivel már akkor arról volt szó, hogy a város védelmét nem hajtjuk végre, a katonákat nem engedik ki, sem a lövegeket, mert marhaság az egész, hogy a szovjet erőkkel harcba kezdjünk. Én mondom, ezután lementem a kapuhoz. Úgy emlékszem, ahogy mentem, a törzsépület ablakából kiabált az emeletről le valaki utánam (talán Kovács Antal főhadnagy, de nem tudom biztosan), hogy a Honvédelmi Minisztériumból parancs érkezett, hogy nem szabad a szovjetekre tüzelni. Én továbbmentem a kapuhoz és az ott beásott katonákkal beszélgettem, a kerítés mellett jártam végig az összes katonát, hogy megnyugtassam őket, mert nagyon fel voltak háborodva. Egész a legénységi konyha épületéig végigjártam, sokat elbeszélgettem velük, hogy lecsillapodjanak. Ahogy visszaemlékszem, arról beszéltem, hogy mily hatalmas technikával rendelkezik a szovjet hadsereg. Ezzel szembeszállni egyet jelentene azzal, hogy vágóhídra megyünk a személyi állománnyal. Határozottan megparancsoltam, hogy senki ne merjen tüzet nyitni, mert ez csak végtelen mészárlást jelentene. Bárki bármit észlelne, azonnal jelentse, s mindenre megkapják idejében a parancsot. Több helyen felmerültek olyan kérdések, hogy ők végrehajtják a parancsot, nem nyitnak tüzet, de mit csináljanak, ha a szovjetek nyitnak tüzet. [...] Mi felmentünk Tóth őrnagy irodájába megbeszélni, hogy mitévők legyünk. Az világos volt, hogy a szovjet csapatokkal nem fogunk harcolni, csak a szovjet csapatok tudósításának módját nem tudtuk megtalálni. Az aggasztott bennünket, hogyha ezt megtudja a város, akkor annak a veszélynek leszünk kitéve, hogy megrohannak bennünket, és a laktanyák megszállásával azokat fogják ellenálló fészkekké kiépíteni. Végül is abban állapodtunk meg, hogy a város akkori vezetőit is rá kell bírni, hogy a harc céltalanságát belássák, s így a laktanyákat megmenthetjük. így aztán Tóth őrnagy telefonált Kristófnak, hogy jöjjenek ki hozzá a laktanyába. Azok nem mertek először kijönni, s csak erős rábeszélés után, kb. másfélkét óra múlva jelentek meg. Közben Tóth őrnagynak jelentette a törzsfőnöke, hogy a legénységinek] azonnal fizessék ki nekik azt a pénzt, amit valahol munkán megkerestek, mert ők nem hajlandók orosz fogságba esni, mivel a szovjet csapatok biztosan az estét várják és akkor fognak támadni. Ok szürkületkor lelépnek. Ez a hangulat annak volt köszönhető, hogy állítólag ott jártak azok a légvédelmi tüzérek, akik Pestről menekültek ki gépkocsival, s ezek közül sok volt olyan, akit az ellenforradalom első napjaiban éppen a váci légvédelmi tüzéralakulattól vezényeltek be Budapestre az ottaniak megerősítésére. A pánikot azok indították el.