Váci végrendeletek I. 1706 - 1750 (-1754) - Váci Történelmi Tár 3. (Vác, 2006)

VÉGRENDELETEK (FORRÁSJEGYZÉK)

10. Oláh Erzsébet végrendelete 1720. június 15. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Én, Oláh (Olá) Örzsébet, mivelhogy az Úristen az ember életinek oly bi­zonas 40 határt vetett, hogy azt senki el nem kerülheti, tudván azért én is emberi halandóságomat, hogy ez árnyékvilágbúi, akiben mindenek csak mulandók és egy szempillantásban mindenek elenyisznek, hogy én is ké­születlenül az világbúi ki ne múljak, még éltemben elmémmel bírván, és senkitűi nem kinszeríttetvén, tettem ily testamentalis dispositiot, úgymint Legelsőbben is ajánlom lelkemet az teljes Szentháromság egy bizony örök Istennek, az Boldogságos Szűznek és Istennek minden szentéinek. Azután Az uramnak hozzám való igaz hívségéért és szeretetéért, hogy tudnia il­lik mindhalálom óráig nékem szorgalmatosan gondomat viselte és el nem hagyott, hagyom nékie azon harmadrészt az háznak, amely engemet illet, és nemkülönben amely aprólékos ágyi leplem vagyon és jószágom, az is őrá légyen, úgy mindazonáltal, hogyha azon házrész megbecsültetik, ami az én eltakarításomra reá fog menni, azt anyámasszonynak az uram megfizesse. Actum 15. Junii 1720. Coram me Georgio Vitalis civitatis Vaciensis jurato notario [s. k.] 41 [Ugyanazon (jegyzői) kézírással:] Coram me Joanne Szűcs jurato dictae civitatis 42 A külzeten: Oláh Örzsébet testamentomlevele - Oláh Ersebeth testamen­tum Anno 1720. Jelzetek a külzeten: No. 8., No. 30. Kétlapos, eredeti. 11." Szalay György végrendelete 1720. december 26. Anno 1720. die 26. Decembris Georgius Szalay talem prouti sequitur fecit testamentariam dispositionem. 43 bizonyos Előttem, Vitalis György, Vác város esküdt jegyzője [s. k.] előtt Előttem, Szűcs János, az említett város esküdtje [s. k.] előtt 1720. december 26-án Szaki) 1, György az alábbi végrendeletet tette, amint következik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom