Héjjas Pál - Horváth M. Ferenc: Régi képeslapok - Old postcards - Alte Ansichtskarten, 1896 - 1950 - Váci Történelmi Tár 2. (Vác, 2001)
Város a Duna partján - történeti áttekintés
A Vörösház 1913-ban (PML) The Red House in 1913 (PML) Das Rote Haus in 1913 (PML) lakónegyed, Deákvár kiépítésével pedig új városrész született, mutatva, hogy a város kinőtte belterületének határait. A viszonylag békés fejlődést az I. világháború, az azt követő tanácsköztársaság, az antant-szövetséges román csapatok Vácot 95 napig tartó megszállása és a trianoni békeszerződés törte meg. E tragikus és drámai események miatt új alapokon kellett megszervezni az ország közjogi, társadalmi és gazdasági életét. A rendezett tanácsú városból 1929-ben megyei város lett. Ez azonban nem emelkedést jelentett a városok ranglétráján, hanem az önkormányzati jogok egy részének megvonását, a központi hatalom nagyobb mértékű befolyását a helyi közigazgatásra. A gazdaság konszolidálása viszonylag hamar megkezdődött, és Vácon is - továbbra is kihasználva a kedvező körülményeket: a vízi és vasúti közlekedést, a főváros közelségét, a viszonylag olcsó munkaerőt és a város által nyújtott kedvezményeket - több ipari vállalkozás kezdte meg működését a két világháború között: 1919-ben cementárugyár, 1921-ben ecetgyár, 1922-ben a Kodak Ltd., mészhomok téglagyár, fémöntöde és radiátorgyár, 1923-ban harisnyagyár, 1927-ben fonógyár, 1928ban a Nándori-féle hengermalom, 1933-ban fonalgyár, 1935-ben bélés- és szövetárugyár, 1943-ban bőrgyár és vegyészeti gyár. E gyárak a helyi és környékbeli munkaerőt foglalkoztatták, ennek ellenére jelentős maradt a kézművesipar, és a kereskedelem jelentős részét is a kiskereskedők bonyolították le. Az oktatási intézmények száma is szaporodott. 1917-ben az egykori Kobrák cipőgyár épületében szervezték meg a rokkantiskolát, mely 1921-től a Hadiárvák, majd a GyermekA Hornung-kávéhá: kerthelyisége a Kossuth téren 1913-ban (PML) The Horning garden cafe in Kossuth Square in 1913 (PML) Der Gartenlokal des Kaffeehauses Hornung auf dem Kossuthplatz in 1913 (PML) védelem Allami Bőripariskolája és az ezzel kapcsolatos kertészeti iskolaként működött. Az új városrészben, Deákváron 1927-ben állami iskolát alapítottak. Az anyagi gyarapodás kulturális, közegészségügyi és szociális területen alig éreztette hatását. Ezek alapításában és működtetésében továbbra is a civil szerveződések és a magáncégek vettek inkább részt. 1928-ban a Reménység Egyesület építette fel a város legnagyobb kultúrházát, 1943-ban a Horganyhengermű Rt. létesített üzemi kultúrházat. Állami és városi segítséggel működött 1934-től K. Pikéthy Tibor zeneiskolája. Többszöri nekibuzdulás után sem tudott kórházat létrehozni a város, csak kisebb intézmények létrejötténél bábáskodott. 1920tól működött az anya- és csecsemővédelmet ellátó Stefánia Szövetség (majd Zöldkereszt), 1936-tól az elaggott kisiparosok otthona, 1937-től a mentőállomás, 1943-tól a tüdő- és nemibeteggondozó intézet. A leglátványosabb változás éppen a városrendezés és az építkezések területén történt. A legnagyobb feladat a Vörösház környékén elterülő Vásártér rendezése, parcellázása és beépítése volt, ami az 1920-as évek elején kezdődött meg. Az evangélikus templomtól a Gombás-patak hídjáig fekvő területen körutat (ma Dr. Csányi László krt.) létesítettek, melyről új utcákat nyitottak. A körút mentén és az állomás felé eső területen lakó- és gyárépületeket emeltek, sportpályát létesítettek. Ugyanekkor épült ki a Széchenyi utca is az evangélikus templomtól a vasútállomás felé, ahol a város bérházakat és a módosabb iparosés kereskedőcsaládok lakóházakat építettek. A II. világháború anyagi kárt viszonylag keveset okozott, annál inkább több emberi életet oltott ki. Több százra tehető a városból és környékéről a váci gettóba összegyűjtött és innét haláltáborokban megsemmisített zsidó családok és katonaként, munkaszolgálatosként a harctereken hősi halált haltak száma. 1944 decemberében a megszálló szovjet katonák a város legszebb, legnagyobb középületeit és magánházait vették évekre birtokukba, tönkretéve berendezésüket, romossá lakva a házakat. Az újjáépítés több éven, néhány épület esetében több évtizeden át tartott. Nem célunk, hogy az 1950-től kezdődő szocializmus időszakát is bemutassuk, mivel nem foglalkoztunk az 1950 után kiadott - egyébként sokáig rendkívül sematikus - képeslapokkal. Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy a korszak nem kedvezett a „régi világ"-nak. A rendszer egyik fő célja volt a polgári értékrend megsemmisítése és ezzel együtt a környezet, az épített világ átalakítása és sematizálása. Az épületeket sok esetben megfosztották eredeti funkciójuktól, s ez azt is jelenthette, hogy jellegétől is: homlokzati díszeit leverték, belső szerkezetüket átalakították. Ez néha annyira jól sikerült, hogy ma rá sem lehet ismerni némelyikükre. Az újabb fordulat a közelmúltban, 1989-1990-ben következett be. Az ország, a város ismét szabaddá és függetlenné lett. Most már csak főleg rajtunk áll, hogy szellemileg, erkölcsileg megújulva, és remélhetően anyagiakban is gyarapodva milyen várost teremtünk, amiben mi, a városlakók is otthon érezzük magunkat, és ami a külvilág, az idelátogatók, az itt vendégeskedők tetszését is megnyeri.
