"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - XII. A szocializmus építésének lejtős „út-ján" (1956 -

1961. június 22. Kádár János Vácra látogat J únius huszonkettedike sokáig emlékezetes, kedves nap marad Vác népe számára. Kádár János elvtárs látogatását számos kedves epizód tarkította. Hadd mondjunk el egyet belőlük. Amikor a küldöttség az Izzó-beli nagy­gyűlés után hazafelé indult, Lenyó elvtárs, a Forte igazgatója, hatvan felvétellel díszes albumot nyújtott át Kádár-elvtársnak. Az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára mosolyogva vette át, s bizony meglepődött, amikor belelapozott: az oldalakon a nap eseményei voltak megörökítve, a pártházbeii fogadástól, a DCM-látogatáson keresztül, egészen a délutáni nagygyűlésig. A gyors munka titka: Lukácsovits Ferenc váltott gépekkel és filmtekercsek­kel, nyolc órán keresztül készítette a felvételeket. A Forte-gyárban, Kiszel István irányításával, egy brigád várta a filmeket, s percek alatt előhívták, nagyították, szárították azokat. A gyár dolgozói örültek, hogy bravúros munkájuk megnyerte Kádár elvtárs tetszését. F Váci Napló, a Pest Megyei Hírlap különkiadása. 1961. június 27. V. évfolyam, 49. szám. 1961. december 29. Lakótelep építését tervezik a Kőkertben és környékén 4. napirendi pont. - Tárgy: A Kőkért és környéke rendezése. [...] D ombay Sándor: Bejelenti, hogy az É(pítésügyi) M(inisztérium) megbízta a Budapesti Városépítő Vállalatot a Földvári tér, Magyar utca, Rádi út, Vám utca, Gombás patak által határolt terület részletes rendezési tervé­nek elkészítésével. A vonatkozó rendelet értelmében a tervet a VB.-nek át kell vizsgálni és jóvá kell hagyni, majd a Megyei Tanács VB.-hez felterjeszteni. A területen 2550 lakás épül majd a távlati lakásépítés keretében és ugyanakkor 347 lakás szanálása válik szükségessé. A lakásokból 47 % teljesen elavult, egészségtelen és összedűléssel fenyege­tő, 42 %-a korszerűtlen, avult, de lakható és csak 11 % az, ami korszerűnek mondható. Az épületek elhe­lyezése általában a mai útvo­nalvezetéshez igazodik, tehát a Vám utca, Haraszti Ernő ut­ca, Vásár utca, Rádi út e te­rületnek jelentős forgalmi út­hálózatát is képezi. Az épületek általában földszint + 3, ill. földszint + 4 emeletes házak, 7-8 szintes épület a település térbeli jel­legének jobb domborítását célozza. Szükséges volna az A Földváry téri lakótelep távlati rajza

Next

/
Oldalképek
Tartalom