"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - II. Török idők (1526 -

a* 89 °& volból előhaladni, mely is Váctól a hegységig egy félóra-távolnyi szép vonalat képezett; [...] Az így fölállított szép csatarendben lovagoltak a tábor egyik vé­gétől a másikig a lotharingiai herceg és gr. Stahrenberg tábornagy, a következő szavakkal buzdítván és lelkesítvén a gondjaikra bízott sereget: „Küzdjetek most bajnokilag a kereszténységért, harcoljatok, mint becsületes és hős emberekhez illik; és akkor meggyőződve lehettek, hogy a jó Isten nekünk győzelmet adni fog." [...] Aközben a vezénylők az első lövést tétették az ellenségre és ezzel éppen sz. László király napján déli 12 órakor a csata megkezdve lön. Mire a lövészek közé rejtett ágyúk derekasan tüzeltek az ellenségre és ebben nagy károkat tettek. Az ellenség azonban nem tüzelt az ágyúkból, hanem annál erősebben lövetett a pus­kákból és sokan nagy dühvel rontottak a császári sereg balszárnyának a kétszeri tüzelés közben, hogy azt tönkre tegyék. De annak tagjai erősen tartottak össze és a gyalogok a lovassággal együtt oly hősileg küzdöttek, hogy az előrenyomult tö­rök had kénytelen volt ismét visszahúzódni; de csakhamar heves lön ismét a küzdelem és a két fél egészen összevegyült a harc hevében. Ilyen lévén a hely­zet, gr. Stahrenberg tábornagy oda vezénylé tábora egy részét, hol az ellenfél ágyúi állának és két század lovassal elűzé onnét az ellenséget, melyet nyomban követett vitéz katonáival gr. Stahrenberg; a janicsárokat megfutamította, noha ezeknek két basa sietett segítségökre lovas embereikkel. Miután ezekből a két basával együtt száznál többen elestek, a többiek hanyatt-homlok rohantak vissza seregük zöméhez. Ezek így lévén, a lotharingiai herceg jeles haderejével a nevezett tábornagy segítségére vonult előre és bátran rontott az ellenségre, oly hősileg küzdvén, hogy alatta még lovának fejét is szétzúzta egy golyó. Végre kénytelen volt az el­Az utolsó török elleni csata Vácnál (1684)

Next

/
Oldalképek
Tartalom