"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)
Írásos emlékek - X. Önkényuralom sztálini mintára (
1955. március 5. Molnár Lajos kéri beszolgáltatás alóli mentesítését Vác Város V. B. A lulírott Molnár Lajos váci (Mária u. 18.) azon kéréssel fordulok a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsághoz, hogy az alábbi kérelmem pártolólag előterjeszteni szíveskedjék a városi Begyűjtési Csoportnál. 1951 évig mint dolgozó paraszt cca 12 hold földön gazdálkodtam s bár igám és állataim nem voltak, földjeimet mégis mindig mintaszerűen műveltem és adó és beszolgáltatási kötelezettségem mindig oly mértékben teljesítettem, hogy a városban az elsők között voltam. 1951 évben mivel beszolgáltatási kötelezettségemnek 220 %-ban tettem eleget a kormány díszoklevéllel tüntetett ki. 1951 év őszén az itt megalakult I. sz.-ú termelői csoportba léptem be összes földjeimmel. A csoport a tavasz folyamán II.-sz-ú csoporttá alakult át. En miután ekkor már beteg voltam és idős éreztem, hogy képtelen vagyok eleget tenni mint szövetkezeti tag kötelezettségemnek, úgy 3 1/2 hold vetést és a többi összes ingatlanaimon az őszi mély szántást elvégezve adtam át a termelői csoportnak és még az utána járó beszolgáltatást is 1952 márc 31ig kifizettem. ígéretet kaptam, hogy a vetőmagot és a szántást megtérítik, de azt a mai napig sem térítették meg. Ez időtől csekély nyugdijamból élek feleségemmel, aki szintén már most márc 10-én tölti be a 60-ik életévét és oly beteg, hogy állandóan orvosi kezelés alatt áll és semmi komolyabb munkát nem tud végezni. Hogy megélhetésünket tudjam biztosítani az ősz folyamán kértem a Tanácsot, hogy földjeimből 2 holdat juttassanak vissza. Ezen kérelmem teljesítették is és most azt kérem, hogy a megjelent kormányrendelet értelmében a beszolgáltatási kötelezettség alól is mentesítsenek. A rendelet értelmében ezen kedvezmény engem meg is illet, mivel magam 70-ig [!] évemben vagyok és feleségem ki szintén most 10-én tölti be a 60-ig évét a beadott orvosi bizonyítvány szerint oly súlyos beteg, hogy erősebb munkát nem végezhet, csekély 500 forint nyugdíjamon kívül más jövedelmi forrásom nincsen és oly családtagom sem, aki munkájával vagy más anyagival segíteni tudna. A családi házam nem nyújt semmi jövedelmet. Vác, 1955 márc. 5-én Szabadság! Molnár Lajos [s. k.] Vác: Mária u. 18 Molnár Lajos díszoklevele F PML VO A Vác Városi Tanács l égrehajló Bizottsága Tikárságának külön kezelt iratai, panaszügy-ék L A vb-elnök elutasította a kérelmet, mivel határidőn túl érkezett.