"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)
Írásos emlékek - X. Önkényuralom sztálini mintára (
1954. szeptember 21. A végrehajtó bizottság elnöke a tanács működésének hibáiról beszél a tanácsülés elolt 1. Napirendi pont. [...] Tanácstörvény-tervezet vitája. [...] A Tanácsnak, mint a legszélesebb tömegeket magába foglalló [!] tömegszervezetnek nem sikerült a széles néprétegeket bekapcsolni az államügyek intézésébe. Ez a hiba főleg abból fakadt, hogy tanácstagjaink nem voltak területhez kötve. Nem volt, aki valóban megismerje problémáikat, nem volt, aki közvetlenül ezeket a tanácsülés elé vigye. Továbbá hiba volt a Végrehajtóbizottság részéről az is, hogy a tanácsülés elé terjesztett határozati javaslatok kidolgozásában nem vontuk be a tanács tagokat, így ez nem kollektív munka eredménye volt, hanem csak a V. B. javaslat. Az ilyen határozati javaslat felett nem is igen volt vita, mert az ilyen módszer passzivitásra kényszerítette tanácstagjainkat, mesterségesen elfojtotta kezdeményező készségüket. Súlyos hiba volt az is, ami megmutatkozott a tanácsdemokrácia megsértése terén is. Nem egy esetben törvénysértő módon hívtunk vissza tanácstagokat, vagy kooptáltunk a tanácsba olyan tagot, akit a dolgozók meg sem választottak. Nyilvánvaló, hogy az ilyen tanácstag nem is érezte azt a felelősséget, amellyel tartozik a dolgozók felé. Mindezek mellett azonban volt hiba a felsőbb vezetésben is. A Tanácsnak, mint államhatalmi szervnek a működését nagyban akadályozta a felsőbb államigazgatási szervek utasításszerű intézkedései is. Ez a gyakorlat azzal járt, hogy a helyi tanácsoknak már nem is volt intézkedési joga, úgyannyira, hogy a legjelentéktelenebb ügyek elintézését nem tudta eszközölni. Mindez természetesen hozzájárult ahhoz, hogy a dolgozók a tanácsok tagjai érdektelenné váljanak az államigazgatási munkákban. Pl. nálunk Vácon a helyi ipari vállalatok igen jól működtek, komoly nyereségrészesedést fizettek be a Tanács felé. A Megyei Tanács a jól működő vállaltainkból megyei vállalatokat létesített, pl. Vendéglátóipari, Sütőipari stb. Emellett, hogy a helyi tanács irányítása alól egy-egy vállalat ki lett vonva, azzal is járt, hogy az üzemek jó felszerelését elvitték más járásba, vagy városba, nem is szólva arról, hogy jelentős vállalati nyereség részesedéstől is elesett a város. Végeredményben ez a munkamódszer arra vezetett, hogy a helyi tanács képtelen volt helyi politikát kialakítani. Már pedig helyi politikát csak a helyi államhatalmi szerv tud kialakítani, a tanácstagoknak a tanácsülésen való kollektív munkája eredményeként. [...] F PML VO A Vác Városi Tanács ülési jegyzőkönyve, szám nélkül.