"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)
Írásos emlékek - VI. A polgári boldogulás évtizedei (1867-1918)
A vizén egyik hajóról a másikra, tehát a kövezet használata nélkül átrakott, úgy avasúti átmeneti /: transit .7 szállítmányokból kövezetvám nem szedhető. A vámdíjakat egyelőre egy évre engedélyezem. [...] Budapest. 1885. deczember hó 17 en Br. Kemény [s. k.] F PML VO Vác város polgármesterének közigazgatási iratai, 2972/1892. szám. L Az engedély nem közölt folytatása rendelkezik még a törvényhatóság felügyeleti jogáról és a vámmentességi esetekről. A város 1886. március l-jétől vezette be a kövezetvámot, ami kisebb-nagyobb módosításokkal egészen 1944-ig a város egyik bevételi jörrását jelentette. 1886. január 24. Az ipartestület megalakítására utasítja az alispán a polgármestert Határozat A bemutatott ügyiratokból az tűnik ki, miszerént a hatóságoknak az ipartestület megalakítására vonatkozó intézkedései azért fogadtatnak bizonyos idegenkedéssel a váczi iparosok által, mert az ott levő ipartársulatok saját tulajdonukat képező vagyont az ipartestületbe leendő beolvadás által elveszettnek hiszik, szükségesnek tartom ennélfogva őket a következőkről felvilágosítani. Az ipartársulatok vagyona nem fog az ipartestületek tulajdonába átmenni, hanem az az alakítandó testületben az 1884. évi XVII. t(örvény) cz(ikk) 125. §-nak 3. bekezdése értelmében a testület vagyonától külön kezelendő, s mint ilyen, jövedelme azon czélra lesz továbbra is fordítandó amelyre eddig fordíttatott. Annak, hogy az ipartestület alakíttatni szándékoztatik, tulajdonképpeni czélja egyrészről az ipartörvénynek végrehajtása, s másrészről, hogy teremtessék magukból az iparosokból hatóság, mely a segédek és iparosok közötti vitás ügyeket elintézhesse, hogy önkormányzati alapon létesíttessék hatóság, amely az ipartörvényben előírt jogok és kötelességek átvételével az iparosok érdekeit szabály szerűleg képviseljeEhhez képest ragaszkodva a 13475. szám alatt kelt határozatomhoz, utasítom Réty Ignácz polgármester úr utján Vácz város tanácsát, mint I. s0 fokú iparhatóságot, miszerént - tekintve azt, hogy első ízben a testület létesítése mellett 168 iparos nyilatkozott, s annak okául, hogy a testületet létesíteni akarók száma némileg kevesbedett, azt az ellen agitálok Az ipartestület pecsétje Mészáros Pál tanoncbizonyítványa