"Késő maradékainknak tétessen jegyzésben!" Írásos emlékek Vác város múltjából, 1074 -1990 - Váci Történelmi Tár 1. (Vác, 1996)

Írásos emlékek - III. Újratelepülés és nagy építkezések - a barokk virágkor (1686 -1848)

melyeket olajjal bekent és előírandó színű papírokkal vonjanak körül, tartsanak, és ahányszor parancsoltatik, meggyújtsák ismét. 5. A veszélyek elhárítására pedig, melyek oly nagy emberi csődületben megtörténni szoktak, tőlük telhető legnagyobb óvintézkedéseket tegyenek, hogy a veszekedések, egyenetlenkedések és versengések elháríttassanak. Hogy vala­kinek házában tűzvész ki ne üssön, vagy az ilyen nagyobb károkat ne okozzon, a szükséges tűzoltó eszközöket illő helyeken és jól ellátva fogják tartani, [...] 6. Minthogy a praefectusi laknál létező falak és romok mind az utcai téraránynak, mind pedig a kilátásnak és a létesítendő kivilágítás­nak akadályára vannak, főképpen pedig aka­dályoznák a királyi kocsik áthaladását, azokat minden esetre le kell rontani; [...] 7. A főbb utcai fakerítések kijavíttassanak, vagy teljesen elmozdíttassanak, vagy fehér színnel behúzattassanak, vagy pedig zöld nö­vénnyel eltakartassanak. 8. Nagyobb fák kijelölendő távolságban még ezen hóban ültettessenek és minden szor­galommal fönntartassanak, ellátással bírjanak, mire a tanács minden gondját kiterjeszteni el ne mulasztandja. 11. Hogy ezek mind jó rendben történjenek, a várost részekre osztandják fel, és mindegyiket a tanácsból kiszemelendő tisztre bízzák, [...] 12. A kapitány mellé adnak kettőt, vagy ha A váci diadalív ­szükségül mutatkozik többet is, kik őt tisztében tervezte Isidore Canevale segítsék és neki engedelmeskedjenek. [...] 14. Az egész város oda törekedni fog, hogy amennyire lehetséges, egy lovas és egy gyalogcsapat állíttassák, melyek lovakkal, fegyverekkel és ugyanazon színű ruhákkal jól elláttassanak. A város által, amennyit csak bír, annyi lőmo­zsár szereztessék. Ha pedig a földi fejedelem és ura iránti alattvalói és hódolati hűségnél fogva még valamivel többet mutatni akarandanak, most arra valóban mind az idő, mint pedig a legjobb alkalom kínálkozik neki. F Karcsú Antal Arzén: Vácz város története. I-1X. Vácz, 1880-1888. 11/25-28. Az eredeti latin szöveg megtalálható Püspök- Vác Mezőváros tanácsülési jegyzőkönyvében. 1764. november 11. Beniczky László püspök-uradalmi prefektus ingóleltára Az első szobában 1. Aranyos rámában betsinált nagy tükör 1 2. Falon függő tükörös gyertya Tartó 4 3. Eő Eminentiájának Képe 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom