Gál Judit: Adatok a váci ortodox keresztény közösség történetéhez - Váci levéltári füzetek 2. (Vác, 2010)
II. Az Egyházközségre vonatkozó adatok - 3. Az egyházközség hajdani vagyona
115 dőtársasági körpecsétet (XII. kép) kezdi használni az egyházközségi gondnok, melynek felirata a következő: SIGILLUM COMP: MERC: VÁC: G: R: N: U: 1733 (Sigillum Compagniae Mercantilis Vacziensi Graeci Ritus Non Uniti 1733). Karcsú sajátos módon - noha a fentiek fényében érthetően - azt írja, hogy ,,[a görög egyház] pecsétje, melyen Szent Miklós képe van, 1733-ban készült, s körirata ez: Sigillum..." stb.195 A régi pecséten egyébként nem Szent Miklós, hanem Szent Naum képe látható. A kereskedőtársaság mint intézmény puszta létezésén túl nem tesznek róla egyéb említést az általunk tanulmányozott levéltári iratok, és a pecséttel sem találkoztunk másutt, mint a számadásokban. a) A Mancsuka-vagyon és a templomalapítvány A főtéren álló - 19-es számú - L alakú emeletes lakóház (XIV. kép) jelenleg önkormányzati tulajdonban van, kettős pincéje a Fehérek templomában talált kriptaleletből rendezett Memento Mori című kiállításnak ad otthont. Karcsútól tudjuk, hogy a ház földszintjén kávéház működött, amelyet az egyházközség bérbeadott az „üzemeltetőnek". A 19. század második felében az immár magyar nyelvű számadások két ízben is „gyógytárról" tesznek említést a javítási, felújítási munkákkal kapcsolatban, tehát feltételezzük, hogy a hajdani kávéház helyén később gyógyszertár működött. Az épületben lévő lakásokat bérlők lakták. A lakásokról az egyetlen rendelkezésre álló dokumentum az 1930-as leltár,196 amely szerint a „nagy egyházközségi házban" (ez a Főtér felőli Mancsuka-ház) az emeleten három vaskályha és egy tűzhely található, valamint fürdőszoba vízvezetékkel, a földszinten egy további vaskályha. A „kis házban" (ez bizonyára a hajdani papiak) egy pléhtűzhely és egy vaskályha volt. Az 1840-es évek elejétől 1850-ig a Mancsuka-házban bérelt lakást Argenti Döme. Éveken át a bérlők között találjuk Jovan Kozákot, illetve halála után özvegyét, valamint Anasztasziosz Kozmanovicsot, a század végén pedig Csillon Izidort. A 19. század közepétől egyre gyakrabban találkozunk az egyházközségen kívüli, „idegen" bérlők neveivel (Kämmerer István, Hofmann Mária, Gutman István, Plesán János, Löwenheim Mária stb.). A számadásokból kiderül, hogy az egyházközség igen gondosan karbantartóiig KARCSÚ 1880-1888, VII/89. 19,1 SZOEL Gyűjtemények, Egyházközségi vagyonkimutatások és templomi leltárak gyűjteménye.
