Vörös Károly: A Váci Református Egyház históriás könyve, 1783-1827, 1844-1847; A Váci Református Gyülekezet története. Prédikáció a református templom felavatásának százéves évfordulóján. Vác, 1885 - Váci levéltári füzetek 1. (Vác, 2009)

A Váci Református Egyházközség históriás könyvének I. kötete, 1783-1827

ilyen felülírással: Votum Ecclesiae Helveticae Confessionis N. N. 68 Legfeljebb is vásár vasárnapjára, azaz november 13-ára őkegyelméhez Pestre be kell küldeni. Kelt Pesten, november elején, 1808-ban. Die 25. Decembris 1808. Lehotay (Lehotai) Sámuel úr újra megajándékozta a templomba levő asztalt egy szép dohányszínű selyem keszkenővel oly feltétellel, hogy az minden nap ott legyen. Ugyanekkor a belső személyeket gazdagon meg­ajándékozván nem felejtkezett el a szegényekről sem, akiknek számokra 2, azaz két forintokat küldött, amelyet az akkor lévő négy szegények közt egyenlően fel is osztottam. * Die 2. Mártii 1809. Tisztelendő assessor és fóti prédikátor, Peterdi József és a palo­tai prédikátor, Gyenizse úr deputatus urak előtt oskolamester, Kemény Péter uram közönségesen lemondott hivataláról ezen az okon, mivel eddigi fizetésével meg nem elégedvén, az eklézsia fizetését nem akarta megjobbítani. De amelynek az is volt az oka, mivel némelyek már megunták. Es minthogy továbbra is belső hivatalt szándé­kozik viselni, amilyet csakugyan meg is érdemlett. Tisztelendő Báthori Gábor úrnak [az] esperességből küldött jelentései. A[z 1808.] múlt esztendei november hónapnak 7. napján, Pilisen tartott particulare consistoriumnak ezek a végzései voltak: No. 3. A prédikátorok meg nem elégedvén a copulandusoknak háromszori kihirdetésekkel, ahol azoknak vallások eránt kétség lehet, a baptistualist tőlük szo­rosan elölkérjék. No. 4. Felolvastatván a Siketnémák Váci Institumának felsegíttetését tárgyazó intimátuma a nagyméltóságú Királyi Helytartótanácsnak, végeztetett: Ez az obiectum az egész megyében energice publikáltassék, annyival inkább, mivel ebbe az institum­ba a szerencsétlenek valláskülönbség nélkül felvétetnek. No. 7. Referált a pesti tractusból esperesség-választás végett beküldött vok­soknak felnyitásokra s számlálásokra kineveztetett tekintetes és tiszteletes deputatio, 68 Nevezett helvét hitvallású gyülekezet szavazatai

Next

/
Oldalképek
Tartalom