Vörös Károly: A Váci Református Egyház históriás könyve, 1783-1827, 1844-1847; A Váci Református Gyülekezet története. Prédikáció a református templom felavatásának százéves évfordulóján. Vác, 1885 - Váci levéltári füzetek 1. (Vác, 2009)
A Váci Református Egyházközség históriás könyvének I. kötete, 1783-1827
Bábaasszony esketésének formája Én, N. N. esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiú és Szentlélek, teljes Szentháromság, egy bizony örök Isten, hogy a bábaasszonyi kötelességben, amelyre e szent eklézsiában előállíttattam, híven és jó lelkiesmérettel eljárok. Nevezetesen, amikor a szülő asszonyokhoz hívattatom, akár éjjel, akár nappal, minden haladék nélkül elmegyek, mind a szülő, mind a születendő és született kisdedek körül kötelességemet keresztyéni módon elkövetem, szegénynek, gazdagnak tőlem kitelhető módon hűségesen szolgálok, tisztemben szorgalmatos, vigyázó, életemben józan, mértékletes, a szóhajtástól idegen, senkinek erőtlenségeit másoknak fel nem fedező, hanem azokat okosan eltitkoló leszek. A keresztelés alkalmatosságával a keresztatyákat s -anyákat becsülettel egybehívom, valamikor a kisdedet születése után halálos nyavalyák közt lenni tapasztalom, a megkereszteltetésével sietni el nem mulatom. A szent eklézsiában mind a tiszteletes prédikátornak, mind az elöljáróknak engedelmeskedem, ha kötelességemnek elkövetésében kivált szántszándékkal restelkedném s hibáznék, magamat megfeddésekre, sőt büntetésükre is méltónak lenni megesmérem. Egyszóval mindenekben hűségesen forgolódni igyekezem. Isten engem úgy segéljen! A s^ós^é/c díszítése