Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VÁC A 20. SZÁZADBAN 181 csónakokat és Diesel-tengerjárók kéményeit gyártották. A termékszerkezetből adódóan az itt gyártott hajók jelentős részét exportálták. Legnagyobb vásárlójuk a környező szocialista országokon kívül Dánia, Norvégia, Olaszország volt, de a termékek eljutottak Egyiptomba, Guineába és Kubába is. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában már 1954-ben megindult a termelés, de a valódi profil kialakítása a 60-as évek elején kezdődött. A város legismertebb ipari üzeme a Dunai Cement- és Mészmű (DCM) volt. Három kéménye még a város új, 1969-ben elfogadott szocialista címerébe is belekerült. Az 1963-ban megindult termelésnek azonban komoly káros következménye is volt. Az egykor országszerte elismerten jó levegőjű várost - különösen az üzem környékét- belepte a finom mészpor, melyet egy-egy szelesebb napon az uralkodó északnyugati szél az üzemből egyenesen a városra terített. Az 1956-os forradalom utáni gazdaságpolitika enyhítette a kisipart sújtó hátrányos megkülönböztetéseket. Főként a kisipari termelőszövetkezetekben dolgozók számára vált könnyebbé a munka, mivel mind az eszközpark, mind pedig az anyagellátás szempontjából kedvezőbb helyzetben voltak, mint az önálló műhelyben dolgozó iparosok. 1966-ban jött létre a Dunakanyar Vegyesipari Szolgáltató Ktsz, mely a korábbi önálló ktsz-eket tömörítette. A 60-as évektől lassú növekedés tapasztalható a kisiparosok számában, azonban messze alatta maradt létszámuk az 1947-eshez képest. A nem csupán váci, hanem a környék településein élő és dolgozó kisiparosokat tömörítő KIOSZ váci csoportjának mindössze 343 tagja volt 1965- ben, ami alig 40%-a az 1947-es létszámnak. Az iparosítások következtében megnőtt a lakosság száma a járási székhely szerepét is betöltő városban. Az ötvenes években a lakásépítés nem tartott lépést a népesség növekedésével. A harmadik ötéves terv idején - 1966 és 1970 között- kezdődött meg a lakótelep-építés. A belvárost A Dunai Cement- és Mészmű Vác „szocialista” címerébe is bekerülő gyárkéményei- szerencsére - csaknem érintetlenül hagyták a szanálások. Lakótelepek egyrészt a város déli részén - Földváry téri lakótelep -, másrészt Deákváron épültek. Az újonnan épített panellakások zömmel másfél-kétszobásak voltak. A városiasodást jelentő panel lakótelep mellett - igazodva a korabeli szocialista városképi elképzelésekhez- toronyházat is emeltek a városban. Az 1960-as évek elején a főtér képe újból megváltozott. 1962-ben a buszpályaudvar elkerült a térről a vasútállomáshoz közeli Április 4. - ma Szent István - térre, ahol a nagyobb utasforgalomhoz igazodó, fedett pályaudvar és váróterem épült fel. Nemcsak a főtér tehermentesítése oldódott meg ez által, de a 2-es számú fő közlekedési úthoz való közvetlenebb csatlakozást is biztosította az új helyszín. A helyi és helyközi járatok egy csomópontba futottak össze. A főtér déli részét, az egykori pályaudvar területét pedig parkosították. Javult a szolgáltatások színvonala. A megnövekedett fogyasztói igények kielégítésére adtak át a 70-es évek derekán egy ruházati és egy iparcikk áruházat. A két modern épület a vasútállomás és a Rókus-kápolna között, az új buszpályaudvar szomszédságában épült fel. Az új áruházak alapterülete nagyobb volt, mint az összes korábbi helyi boltoké együttesen. Az egészségügyi ellátás javulását eredményezte az új kórház és rendelőintézet megépítése. Vác „szocialista" címere a Kőkapuval és a cementgyár kéményeivel
