Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VÁC ÉS EMLÉKEI A KÉSEI KÖZÉPKORBAN (1 301-1 526) 77 A Hegyes torony A mai ferences kolostorban található egy vörös márványból készült barokk kézmosó, amit a ferencesek Báthori Miklós sírjának fedőlapjából készíttettek. A feliratot ugyan lecsiszolták, a sírverset azonban egy feljegyzésből ismerjük. A faragványokon kívül reneszánsz padlótéglák is előkerültek a vár területén. Az új stílus másokat is megérintett, néhány váci polgárház ásatásakor előkerült reneszánsz lelet azt mutatja, hogy Idővel néhány váci polgár is átalakíttatta a házát. A reneszánsz azonban a város külső képén aligha jelent meg, polgári és egyházi épületein a gótika uralkodott. Miként a korai reneszánsz építészet esetében mindenütt Magyarországon, Vácon is a reneszánsz és a gótika együttéléséről beszélhetünk, nem pedig szigorúan egymás után következő, egymást leváltó stílusokról. A középkor végi Vác épületeiből a legtöbb emlék a föld alatt maradt meg. A belváros házai alatt több tucatnyi boltozott középkori pince található, egy ilyen a Széchenyi utcában látogatható is, a Március 15. téri pincevendéglő pedig egy, a templom mellett álló épület - talán a városháza - középkori pincéje lehetett. A középkori emlékek közül eredeti formájában egyetlen álla föld felszíne felett, a Dunaparton, az ún. Hegyes torony, ami a Német várost övező fal bástyájaként szolgált. Reneszánsz padló rekonstrukciója az egyházmegyei kiállításon A főtéri középkori városháza (?) pincéje