Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
56 VÁC AZ ÁRPÁD-KORBAN (895-1 301 ) né váltak, az egész település arrébb költözött az addig műveletlen területek mellé. E vándorlások eredményeként a mai Vác közigazgatási határán belül számos kicsiny, elfelejtett nevű Árpád-kori telepet, illetve ezek nyomait ismernek a kutatók. A Főtérhez köthető településnek sem nevét, sem pontosabb történetét nem ismerjük. A Szent Mihály-templom feltárása során kiderült, hogy a tatárjárás előtt bizonyosan állt itt egy korábbi egyház. Ennek maradványai nem kerültek elő, csak a köré temetkező sírok mutattak rá létezésére. Elképzelhető, hogy nem kőből, hanem fából épült, és a tatárjárásig állhatott fenn. Talán külön névvel rendelkezett a délebbre fekvő árvíztől védett szárazulaton, a mai Múzeum,Tímár és Galamb utca környékén létezett korai település. Erről a részről, pontosabban a Múzeum utca 9. számú telekről a főtérivel megegyező korú és típusú gödörházakat ismerünk. A Gombás-patak torkolata bizonyára mocsaras, ingoványos rész volt a középkorban. Ettől délre a következő dombtetőn, a Gödöllő és a Budapest felé vezető utak találkozása táján szintén létezett egy kora Árpád-kori település. A fenti településekhez két korai, 10-11. századi temető kapcsolható. Az egyik a gödöllői elágazásnál levő telep közvetlen szomszédságában, a másik a Gombás-pataktól délre levő területen, a mai sportpálya környékén terült el. A temetők néhány sírját ismerjük csak, ezeket is évtizedekkel ezelőtt vagy avatatlan kezek „tárták fel", vagy a leletanyaguk jelentős része elkallódott, így viszonylag kevés ismerettel rendelkezünk velük kapcsolatban. Tudjuk, hogy az elhunytakat időnként fazekakba helyezett ételmelléklettel helyezték nyugalomra. A délebbi temető sírjait sorokba rendezve ásták, a halottakat díszesen felöltöztetve bocsátották túlvilági útjukra. Az előkerült nemesfém ékszerek a lakosság - egy részének - tehetősségére mutatnak. E temetőkből kerültek elő ezüst fülbevalók, a befont haj, a varkocs összetartására szolgáló ezüst hajkarikák, bronz nyak- és karperecek, félhold alakú csüngök, szintén bronz fülesgomb, köves gyűrű töredéke, aranygyűrű és vaskések. A régi, a 10. század óta használt temetők I. István és utódai rendeletéi nyomán szűntek meg a 11. században, mivel a lakosság számára ekkortól kötelező volt az újonnan épített keresztény templomok körüli temetkezés. A már említett, Szent Péterről nevezett kőkápolna helyét nem ismerjük, de a krónika leírása, a korai települések elhelyezkedése és a késő középkori források alapján vagy a Gombás-pataktól délre a Hétkápolnánál, vagy a pataktól északra a Földváry tér tágabb környékén kereshető. Alapításakor, a 11. század első felében, a püspökség létrejötte előtt a környék fontos egyházi létesítménye lehetett, több falu népe látogathatta. A püspökség alapítása után, talán a 12. század első felében épülhetett fel az Antióchiai Szent Margitnak szentelt templom a Múzeum utca helyén és ennek környékén élő püspöki népek lelki szükségleteinek ellátására. Maradványairól nem tudunk, helyét a Konstantin tértől délre kereshetjük. A Főtéren állt, ismeretlen anyagú, a tatárjáráskor elpusztult templom építési idejéről nincs adatunk. Jelentős anyagi és demográfiai fejlődésre mutat az, hogy az Árpád-kor utolsó századára a székesegyház mellett három templom is felépült a most leírt viszonylag kis területen. A kezdetben különálló kisebb települések eredeti elnevezései idővel feledésbe merülhettek, vagy csak a helybeliek közt éltek tovább néhány nemzedéken át. A környékbeliek és az átutazó idegenek a püspöki Kengyel (PMMI-TIM 53.29.1) Lándzsa (PMMI-TIM 52.5.42)
