Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
42 AMIRŐL A RÉGÉSZETI EMLÉKEK TANÚSKODNAK dók, északon pedig kelta törzsek akadályozták őket a terjeszkedésben. Ebben a helyzetben a szarmatáknak életmódot kellett változtatni, amiben természetesen az itteni földrajzikörnyezeti viszonyok is szerepet játszottak. A kelet-európai sztyeppéken még nagyállattartó, lovas-nomád nép új hazájában letelepedett, és megélhetését az állattenyésztés mellett elsősorban a földművelés biztosította. Vác térsége a római korban a szarmaták és egy másik nép, a germán kvádok közti határzónába esett. A kvádok Váctól északra sűrűn benépesítették az Ipoly-völgyet, valamint a mai Szlovákia középső és nyugati részét. A két nép közti viszonyt is tárgyalta Ammianus Marcellinus a Róma története című munkájában. Germánok I ték fel. A házak közötti gödrökbe dobált egykori „szemét" számunkra ma igen becses tárgyakat tartalmaz, amelyek a Kr. u. 2-4. században itt folyó életről tanúskodnak: főleg összetört edények darabjai és állatcsontok, utóbbiak az elfogyasztott étel maradványai. Előkerültek egyéb tárgyak is: csontfésűk, fibulák, sarkantyú, üvegedények „...a sarmaták és a quadusok, akik szomszédságuk, valamint szokásaik és fegyverzetük hasonlóságánál fogva jól megértették egymást, közös erővel kisebb csapatokban betörtek Pannóniába és Moesiába [a mai Szerbia és Bulgária területén]. Ezek [a szarmaták] jobban kedvelik a rabló hadjáratokat, mint a nyílt ütközeteket. Fegyverzetük: hosszú lándzsa, simított és csiszolt szarulemezekből készült páncél, tollazat módjára vászonruhára varrva. Jobbára heréit lovakon ülnek, hogy a kancák láttán meg ne vaduljanak, vagy lesállásban felindulva folytonos nyerítéssel el ne árulják lovasaikat. Nagy területeken portyáznak, szélsebesen üldözik az ellenséget, és villámgyorsan menekülnek, ha kell. Jól idomított, tüzes paripákon nyargalnak, és kantárszáron vezetnek még egy vagy két lovat, hogy sűrűn váltogatva kíméljék és jó erőben tartsák őket." „Egy követ fújtak a sarmatákkal a quadusok is, hogy megosszák velük a veszélyt, miként amazok is mindenkori szövetségeseik voltak a rabló hadjáratokban." (Ammianus Marcellinus: Róma története. XVII. 12.1-4. Bp. 1993. ford.: Szepesy Gyula) A két nép tehát általában békésen élt egymás mellett, sokszor szövetséget is kötöttek közös ellenségük, a római birodalom ellen. A határterületen különösen erős volt a köztük levő kapcsolat, kölcsönösen hatottak egymásra, ami jól tükröződik a Csörögi-réten található nagy kiterjedésű település kevert, szarmata és kvád leleteket egyaránt tartalmazó leletanyagában is. A régészeti kutatások során kiderült, hogy az itt lakók félig földbe mélyített, döngölt padlójú, kemencés lakóházaikat nagyjából párhuzamos sorokba rendezve építettöredékei. Több gödörben voltak állatvázak, főleg kutyák, két hulladékgödörben pedig egy felnőtt, illetve egy gyermek csontváza feküdt. Ők a közösség olyan tagjai lehettek, akiket valamilyen ok miatt (boszorkányság, bűnözés?) nem illetett meg a szabályszerű temetés, esetleg feláldozták őket. Az intenzív kvád-szarmata kapcsolat legjobban a kerámiaemlékekben mutatkozik meg: a kvád edények mellett megtalálhatóak a jellegzetes szarmata típusok is. A rómaiakkal folytatott kereskedelem révén AMA kerültek ide a terra sigilláták (fé- TM [98 * nyes vörös mázas római díszkerámia), a korongon készült háztartási edények, az üvegedények és egyes viseleti tárgyak (fibulák, fésűk). Római típusú fésű-TIM 96.1 11.35)
