Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

VÁROSNÉZŐBEN

191

1849-es csata elesettjeinek közös sírja, a „Honvédeink" feliratú síremlékkel. Ennek közelébe temetkezett később több olyan váci személy is, aki a szabadságharcban szerepet játszott. Az út mellett a II. világháború végén elesett szovjet katonák sírkertje van. A temetőben jeles váci családok kriptáit, kápolnáit is megtaláljuk, a

Március 15-i megemlékezés napjainkban

régi és az újabb kegyeleti kultúra emlékei keverednek.

A Gombás-patak hídja a város Budapest felőli bejárata. A szobrokkal díszített együttes páratlan a magyar barokk építőművészetben, ebből a korból nem maradt fenn hasonló másutt. A szoboralakok miatt Kőszentes híd a helyi neve, ezzel különböztették meg a korabeli mintegy kéttucatnyi váci hídtól. A hidat Althann Mihály Károly püspök építtette Oracsek Ignáccal 1753-1757 között, a költségeken a püspök és a város osztozott. A faragott kváderkövekből rakott, mederpilléres építmény falazott mellvédjéből hat szobortalapzat emelkedik ki, ezekre nem egy időben kerültek szobrok. A legkorábbi Nepomuki Szent Jánosé volt, az alapkőbe helyezett irat az ő oltalmába ajánlja a hidat:„akinek pártfogásába

Az 1849-es váci csatákban elesett honvédek közös siremléke

ezen város térdelve a legáhítatosabban ajánltatik, hogy minden botrány, becstelenség, gyalázat és közzavartól az ő közbenjárása által megszabaduljon, és vészkór, éhség és háborútól megőriztessék."

Forgách Pál püspök és Würth Ferenc kanonok faragtatott még szobrokat 1758-1759 során. Bechert József jeles váci szobrász néhány ide készült tervrajza megmaradt, de nem minden alak az ő munkája.

A város déli bejárata