Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)

Tartalom

r.ha Ju/culiun^yiCiimzu

t/t-i/lirnr ficdtrbi -fvmui Qjecuscfue redit.

wzit (t J' tíixh. 4nrh. .5fN.Lrucis- Urbum.í.X'atrvtaltimó'SAzchi.

u~ ircus. b. 'JVuMisenz. e SeminarOtr. d-.CaU. OhtrcJ e Ciria. dmaJüscediááum irtlris j/it

i/.stZ'diusJjc• h-Jt^tJian'Sool-i-Ctäh.Ccd-. b. di/Z tS* éretne- mxíiativa miütn

*

I

• & \ V

firejjgfii

4 '■

4 ■

— ------ *- ------lip ^

Mansfeld metszete: Vác a 18. században

részein, a Főtéren, a belvárosban és Kisváron, az általuk kigondolt terveket nézhetjük meg megvalósult formájukban. Ugyanis a belváros arculata viszonylag keveset változott a 20. században: a legszebb barokk és copfstílusú egyházi épületek többsége megmaradt eredeti formájában, nem rombolták le, nem építették át ezeket az 1950-es, az 1960-as években a „szocialista" modernizálás nevében. Inkább csak a polgári lakóházak külsejét változtatták meg úgy a 19. század második felétől, hogy emeletet húztak az addigi földszintes épületekre, és a korabeli divatnak megfelelő eklektikus díszítést kaptaka homlokzatok.

Az új városrendezési terveknek megfelelően a 18. század elejétől folyamatosan lebontották a romba dőlt és leégett házakat, 1734-től az amúgy is romos városfalakat, és feltöltötték a városfal menti vizes árkokat. így megőrizve a „belváros" középkorra kialakult szerkezetét lehetővé tették a város térbeli terjeszkedését. E nagyszabású munka során alakult ki a század második felében

a Főtéren a város világi központja. A Főtér déli felén álló Szent Mihálytemplomot - ahogy akkoriban a helybeliek nevezték: Katedrális, Nagytemplom, Öregtemplom - az 1760-as években lebontották. Ez lett a tőle pár méterre álló, valószínűleg városházaként működő épületnek is, melynek csak a pincéje maradt meg. Ily módon a Főtér kitágult, oldalait többnyire egyemeletes, itt-ott földszintes épületek szegélyezték.

A városház már nem középkori helyén, a Főtér közepén helyezkedett el, hanem új - és egyben mai - helyére, a Főtér nyugati oldalán levő